Újabb koncerttel jelentkezik a MÜPA a műkedvelőknek. Az évad művésze, Snétberger Ferenc koncertsorozatának első estjére vadonatúj mű ősbemutatójával készül. Movements című háromtételes darabjában zeneszerzőként és virtuóz szólistaként is remekel.

Az alkotás különlegessége zenekari hangszerelése – a fiatal zeneszerző-zongorista, Szüts Apor munkája –, amelyben egyszerre kap szerepet a klasszikus zenére jellemző pontos notáció és az improvizáció.

Az est során Snétberger más ismert kompozíciói is felcsendülnek. Vendége a csellisták világelitjéhez tartozó Fenyő László lesz, továbbá a Snétberger Zenei Tehetség Központ legígéretesebb ifjú művészei is színpadra lépnek.

Snétberger nevéhez köthető egyébként a Zenei Tehetség Központ, amely már tizennegyedik évében jár, a program keretein belül több száz hátrányos helyzetű diák végezte el a képzést, és találta meg a jövőjét a zenei pályán.

Az előadást október 28-án, hétfőn 19:30-tól a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tekinthetik meg az érdeklődők.