A tárca szerint a döntés hozzájárul a kiszámítható és kedvezőbb hitelkörnyezet megteremtéséhez, ami meghatározó előrelépés lehet a fiatalok otthonteremtésében, valamint a megfizethető lakhatás támogatásában.
A Minisztérium közleményében tudatta, elismeri a hazai bankrendszer társadalmi felelősségvállalását és üdvözli a kamatplafon bevezetését. Hozzátette, ez összhangban áll a kormányzat lakhatást érintő célkitűzéseivel és a kamat mértéke nagy pontossággal megegyezik az NGM által kezdeményezett, részidőszakra számolt 5 százalékos THM értékkel.
A tárca kiemelte azt is, hogy az otthonteremtést a lakáskínálati oldalon keresztül is segíti azzal, hogy új, lakásfejlesztési tőkeprogram is indul, amelynek keretében hazai ingatlanalapokon keresztül akár 30 milliárd forintnyi forráshoz is juthatnak az ingatlanpiaci szereplők, nyilvános és zártkörű alapok esetén is.
A várakozások szerint a programnak köszönhetően több mint 100 milliárd forint áramolhat az ingatlanpiacra.
A közlemény szerint az állami forrás részaránya legfeljebb 70 százalékot érhet el a tőkealapokban, az állami befektetés 100 százalékának megfelelő összeget pedig magyarországi fejlesztésre kell fordítani, amelynek 60 százaléka új lakás- és bérlakás építésére, vagy kollégium fejlesztésére használható fel.
A programra 2025. március 1-jétől 2025. december 31-ig lehet jelentkezni, a meglevő alapok pedig azonnal fel tudják használni a forrást márciustól, miközben az újonnan felállítandó alapoknak erre december 31-ig lesz lehetőségük.
Megállt az albérletek drágulása, a bérlők már nem tudják kifizetni
Budapesten stagnáltak, országosan pedig csökkentek az átlagos lakbérek októberben a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb, októberi adatai szerint. A bérlők már egyre nehezebben tartanak lépést az albérlet-drágulással. Ezt alátámasztja az is, hogy jelentősen megnőtt a kínálat, vagyis a kiadó lakások száma.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!