Októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi növekedése volt a legerősebb Európában, az év végére pedig az utasszám meghaladja a 17 millió főt.
A repülőtér-üzemeltető a jövőben is robosztus emelkedésre számít ezen a téren, ezért a tulajdonosok és a vállalat vezetősége megkezdte a 3. Terminál építésének előkészítését, amely biztosítja az emelkedő utasforgalom magas minőségben történő kiszolgálását
– derült ki a társaság lapunkhoz eljutatott közleményéből, amelynek alapján a VINCI Airports kiváló légitársasági kapcsolatainak és a Budapest Airport járatfejlesztési munkájának eredményeképp a jövőben még több új, hosszú távú járat indulhat Budapestről.
A tulajdonosok és a vezetőség 2030-ra 20 millió utas fogadását prognosztizálja, ezért idén megkezdődött az új 3. Terminál építésének előkészítése.
Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója kiemelte:
Jelentős fejlesztésre van szükség, hogy az emelkedő utasforgalmat magas minőségben ki tudjuk szolgálni. A 3. Terminál tervezési, illetve egyes kapcsolódó kivitelezési munkálatai már folyamatban vannak, hamarosan kezdődhet megvalósítás is.
Az új terminálhoz kapcsolódó egyik első munkavégzés az új forgalmi előtér kiépítéséhez szükséges földfeltöltési munkák kivitelezése. A jövőben megvalósítandó forgalmi előtérbővítés 12 légijármű egyidejű kiszolgálását teszi majd lehetővé, és egy jelentős előtérfejlesztés első fázisát képezi.
A 3. Terminál fejlesztését és tervezését a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével végzik, összhangban a Budapest Airport azon céljával, hogy a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa által meghatározott határidőnél húsz évvel korábban, 2030-ra nullára csökkentse a repülőtér kibocsátását. A terminálfejlesztés minden eleme várhatóan nyolc éven belül megvalósul.
A KPMG tanulmánya alapján a 3. Terminál megépítésével összefüggő beruházási és kivitelezési tevékenységek 2027-ig akár 63,9 milliárd forintnyi közvetett hozzáadott értéket is teremthetnek a beszállítói láncon keresztül, 6400 embernek adhatnak munkát, és a magyar családok jövedelméhez akár 23,4 milliárd forinttal járulhatnak hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót