A cégcsoporthoz tartozik a nemrég bejegyzett Trustify Impact I. Magántőkealap is, amely a Nemzeti Tőkeholding Baross Gábor Tőkeprogram második pilléreként elindított új tőkeprogramban kiemelt figyelmet szentel majd a vállalatok környezettudatos beruházásainak finanszírozására. Többek közt ennek részleteiről és az új trendekről is kérdeztük Fenyvesi Pétert.
Miért éppen a fenntarthatóság jelenik meg ennyire hangsúlyosan a magántőke alapok befektetéseiben?
Kapcsolódó
Világviszonylatban évek óta folyamatosan dinamikusan növekszik a fenntarthatósági célú befektetések aránya. A tavalyi évben már a megújuló energiaforrásokba, energiahálózatokba és energia tárolásba fektetett befektetések aránya duplájára nőtt a fosszilis energiahordozókba invesztált tőkéhez képest. A folyamat rendkívül gyorsan rendezi át az energiaiparba érkező befektetéseket: ezek értéke várhatóan idén először eléri a 3 billió dollárt, és kétharmaduk már fenntarthatósági célokat szolgál majd.
Léteznek becslések arra, hogy mekkora ez a piac?
A globális zöld gazdaság tőkeértéke 2024 első negyedévében elérte a 7.2 billió dollárt. A Global Green Finance Index áprilisi jelentése szerint a befektetők kifejezetten érdeklődnek a zöld befektetések iránt, különösen, ha azok energiahatékonysági célokat támogatnak.
Befektetői szemmel ezek a projektek kellően profitábilisak vagy részben társadalmi felelősségvállalásnak is tekinthetők?
A szektor profitabilitás szempontjából is egyre vonzóbb a befektetőknek. Csak egy példa, hogy ezt érzékeltessem: tavaly minden nap- és szélenergiába fektetett dollár 2,5-szer annyi teljesítményt eredményezett, mint az egyazon technológiákba fektetett dollár egy évtizeddel korábban.
Hogyan kapcsolódik a fenntarthatósági célokhoz a Trustify?
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding által kidolgozott tőkeprogramban négy magántőke alap – köztük a Trustify Befektetési Alapkezelő Zrt. – számára nyílik lehetőség, hogy magyarországi központú, főként közép- és nagyvállalatok környezettudatos fejlesztéseit és beruházásait finanszírozza.
Az alapokból megvalósuló befektetések elsősorban az energiahatékonyság javítását, a megújuló energiaforrások kiaknázását, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését, az ellátásbiztonság fejlesztését célozzák.
Az alapok így hozzájárulnak a nemzetgazdasági szempontból meghatározó zöld gazdaság és fenntartható fejlődés fellendítéséhez, Magyarország klíma- és energiafüggetlenségi céljainak eléréséhez.
Mindegyik alap 50 milliárd forintos jegyzett tőkével indul el.
Ennek 30 százaléka, azaz 15 milliárd forint a magánbefektetők hozzájárulása. Alapkezelőnk a Trustify Impact I. Magántőkealapból történő tőkebefektetések végrehajtásával biztosít forrást a fejlesztési célok megvalósításához.
Mi lesz az alapkezelők szerepe?
A felelősségünk első körben a hozamlehetőségek és kockázatok professzionális mérlegelése. Ezt követően a környezettudatos fejlesztésekbe és beruházásokba való befektetések szakmai előkészítését, koordinálását és végrehajtását látjuk el. Feladatainkat az előre meghatározott befektetési politikával és belső szabályzatokkal összhangban végezzük. A befektetett összegek későbbi visszafizetését piaci szintű hozamokkal együtt tudjuk majd biztosítani az állam és a magánbefektetők részére egyaránt.
Miért esett a zöld alapokat kezelő cégek egyikeként a Trustify-ra a Nemzeti Tőkeholding választása?
A Nemzeti Tőkeholding döntésének főbb szempontja volt, hogy a pozitív befektetési döntésben érintett alapkezelők befektetési- és tőkealapok kezelésében egyaránt jártasak és eredményesek legyenek. A Trustify Befektetési Alapkezelőnél a gazdasági életben több évtizedes szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkező, kiváló szakembergárdánk van, amely profi ezen a területen. Szakmai csapatunk az elmúlt évtizedekben több mint 220 tranzakcióban közreműködött, több mint 160 milliárd forint összesített értéket elérve M&A, fund raising, greenfield development, startup financing, M&A advisory területen. Csapatunk összesen 23 magán- és kockázati tőkealap indításában és kezelésében vett részt, több mint 200 milliárd forint tőkével.
Mikor és milyen céllal jött létre a Trustify?
Magyarország egyik első olyan magántőkealap-kezelő társasága vagyunk, amely a tőkejövedelem szerzése mellett kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatósági célok megvalósítására is. Befektetési politikáink kialakítása során arra törekszünk, hogy a pénzügyi megtérülés és a környezeti, társadalmi fenntarthatóság egyaránt fontos szerepet kapjon. Hozzájárulunk egy fenntarthatóbb jövő építéséhez, miközben versenyképes hozamokat biztosítunk befektetőink számára.
Milyen feltételekkel fektet be a Trustify Impact I. Magántőkealap az egyes cégekbe?
A befektetési feltételrendszer ügyletenként eltér. Az alapkezelő honlapján lehet jelentkezni és az biztos, hogy
minden esetben szükség van egy részleteiben kidolgozott minimum 5 éves futamidejű üzleti tervre,
ami megalapozottan bemutatja a projektben rejlő üzleti lehetőséget, az egyes befektetéstől elvárt lehetséges hozam szintet. A projektek egyedi elbírálása, átvilágítása során kerül megállapításra az alap által elvárt tulajdonosi részesedés mértéke, hozamelvárás szintje, illetve a tulajdonosi és irányítási jogok kérdésköre. Az elvárt hozam szintje projektenként kerül meghatározásra, iparági szakértők bevonásával, nemzetközi értékelési sztenderdek alapján, a magánpiaci befektetői elvek teljesülése mellett. A fenntarthatósági elemzéshez és teljesítmény értékeléshez független ESG szakértő részletes elemzést végez és saját módszertana alapján értékeli az adott társaság fenntarthatósági szempontok szerinti jelenlegi és jövőbeli működését.
Mekkora önöknél a minimális befektetési összeg?
A minimális befektetési összeg 500 millió forint, a tulajdonosi részesedés mértékének minimális szintje jellemzően 10 százalék, de a többségi és egyes esetekben a teljes részesedésszerzés sem kizárt.
Miért éppen a fenntarthatóság lett az egyik kiemelt befektetési terület?
Mert fontos feladatunknak tartjuk, hogy a befektetésekkel egy fenntarthatóbb jövőt biztosító gazdaság kialakulását támogassuk. Ezért keresünk többségében olyan tőkebefektetési lehetőségeket, melyeknek központi eleme a megújuló energia termelése, illetve használata, az éghajlatváltozás hatásának csökkentése, valamint azok a körforgásos gazdaságra való átállást segítő projektek, melyek hozzájárulhatnak Magyarország energiafüggetlenségének támogatásához. Ezen célunk pedig egybecsengett a Nemzeti Tőkeholding terveivel.
A fenntarthatóságon belül milyen konkrét tevékenységeket, célokat preferál a Trustify?
Jelenleg a szél-, nap-, geotermikus-, víz- és bio- alapú energiatermelésre és -tárolásra összpontosító projekteket helyezzük előtérbe. Ide tartozik például a biogáz, a bioüzemanyag előállítása, de a növényi és állati hulladék energetikai célú hasznosítása is.
Olyan napelemprojekteket is keresünk, amelyek már csatlakozási és/vagy építési engedéllyel rendelkeznek.
Világszerte ezek a befektetések számítanak most a legkeresettebbnek, a fotovoltaikus/PV napelemprojektekbe becslések szerint 500 milliárd dollárt fektetnek be majd.
Ismert: meredek hegyet kell megmászni ahhoz, hogy az 1,5°C-os globális cél elérhető közelségben maradjon, vagyis a globális átlaghőmérséklet növekedését az iparosodás előtti szinthez képest legfeljebb 1,5°C-on tartsuk. Ehhez egyrészt a fenntarthatósági beruházások megduplázásával meg kell háromszorozni a megújulóenergia-kapacitást, másrészt a zöldenergia-kiadások megháromszorozásával meg kell duplázni a klímavédelemhez kapcsolódó projektek hatékonyságát. Rengeteg tehát a tennivaló egy fenntarthatóbb, zöldebb jövőért hazánkban és globálisan egyaránt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!