Leszögezhetjük, hogy mára vége az energiaválságnak?

Ez talán elhamarkodott kijelentés, még törékeny az egyensúly. Azonban sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint voltunk 2022-ben vagy akár tavaly. A világ tanult az elmúlt évekből, de továbbra sem zárható ki, hogy ha bármilyen váratlan dolog történne, ugyanúgy kopogtatnának a pszichológiai faktorok, és ismét gyorsan elszállhatnának az árak. Jelenleg is fennáll többféle kockázat, ami a régióban vagy akár egész Európában az árak meglódulásához vezethet.

A szerényebb fogyasztásnak és a részben még ezért is magas gázkészleteknek köszönhetően a bizonytalanságok most nem olyan súlyosak, mint a háború kirobbanása és a szankciók bevezetése után voltak. Ezzel együtt változékony energiapiaci kilátásokkal kell számolnunk, és jobban járunk, ha a rosszabbra készülünk fel, aztán pozitívan csalódunk. A legnagyobb kockázatot jelentő háború ugyanis még mindig tart, és sajnos egyre több eszkalációs hangot hallani Európában. A kormány továbbra is a mielőbbi tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazza.

Hogy komolyabb károk nélkül vészeltük át ezt az időszakot, abban mekkora segítség volt, hogy az Energiaügyi Minisztériumba jellemzően piaci szemléletű szakemberek érkeztek?

Az energetika nemcsak a mindennapjainkat, hanem a politikai közbeszédet, a napirendet is meghatározó tényezővé vált a nemzetközi válsághelyzetben. Az energiaárak Európa-szerte elszálltak, az ellátási kockázatok fokozódtak, mindez pedig a hazai energiabiztonságot és a rezsicsökkentést is veszélyeztette. Nem véletlenül jött létre az önálló Energiaügyi Minisztérium, és nem véletlenül döntött úgy a miniszterelnök, hogy elsősorban erre a feladatra fókuszáló tárcavezetőt és csapatot szeretne. Itt pont az a nehézség, de egyben a szépség is, hogy szükséges az üzleti, piaci szemlélet, de kell a politikai rálátás. Alapvetően ez most rendelkezésre áll a minisztériumon belül. Sok kritikus pontra rávilágított a válság, amit kezelnünk kell.

Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára
Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára
Kép: Energiaügyi Minisztérium

Tudna ezekre a kritikus pontokra példát mondani?

Kapcsolódó

A legelső és legfontosabb, hogy túlzottan magas Európa és benne Magyarország importkitettsége, ezt a magunk részéről szeretnénk alacsonyabb szintre szorítani. A történtek minden eddiginél kíméletlenebbül rávilágítottak arra, hogy tőlünk teljesen független okok miatt elszállhatnak az árak. 2021-ről 2022-re 7 milliárdról 17 milliárd euróra, azaz 4000 milliárd forinttal nőtt meg az ország energiaszámlája. Ezt úgy kellett kezelni, hogy senki ne roppanjon bele, senkinek ne kelljen elviselhetetlen terhet vállalnia, ami a robbanásszerű áremelkedés miatt nagyon kényes manőver volt.

A legnehezebb pillanatokban az sem volt evidens, hogy mégis, hogyan tudjuk majd fenntartani a rezsicsökkentést, de ezt a célunkat a brüsszeli támadások ellenére sem adtuk fel. Ezért is hatalmas eredmény, hogy az átlagfogyasztásig ma is minden magyar család Európában a legolcsóbban jut áramhoz és gázhoz. A közelmúltban bejelentett 108 milliárd forintos, új otthonfelújítási program sokak számára könnyítheti meg, hogy felhasználásukat a rezsivédett sáv alatt tarthassák.

Az egész energetikai szektor strukturális változáson megy keresztül, és ezzel küzd egész Európa. Hogy látja ebben Magyarország szerepét?

A háború és a szankciók okozta energiaválság előtt inkább a zöld agenda dominált, azt váltotta fel az ellátásbiztonság, majd jött a megfizethetőség igénye. Ezt az energiatrilemmát egyben kell kezelni, hiszen ha túlzottan az egyikre figyelünk, akkor sérül a másik kettő. Ebben az a kihívás, hogyha ha komolyan vesszük a klímavédelmi vállalásokat, akkor sokszorosára kell gyorsítanunk a beruházások eddigi ütemét. A minisztérium egyik fő küldetése, hogy ezt a léptékváltást, a teljes energiaátmenetet részleteiben kitalálja, megtervezze és lemenedzselje.

Azt gondolom, erre a léptékváltásra már korábban figyelmeztették Magyarországot, ahogy a túl nagy kitettségre, a diverzifikációra is. Miért kellett megvárni egy energiaválságot, hogy a kritikus pontok már halaszthatatlanok legyenek?

Egyrészt korábban is volt diverzifikáció, de erre még visszatérek. Érdemes onnan kezdeni, hogy a kilencvenes években nagy lépés volt, hogy áttértünk a földgázra. Addig lényegében a szén, az olaj dominált. És ehhez képest a gáz jelentős mérföldkő volt, alapvetően bőségesen van a piacon, viszonylag olcsó, és környezetvédelmi szempontból sokkal kedvezőbb, mint az egyéb fosszilis energiahordozók. A következő ébresztő 2009-ben volt, a gázválság, amikor az oroszok elvágták a tranzitot Ukrajna irányába három hétre: akkor még ez volt a fő betáplálási pont Magyarországra. Egyik napról a másikra ez megszakadt a tél kellős közepén.

2010 óta nagyon sok beruházás valósult meg Magyarországon. Megerősítettük a földgázhálózatot, egy híján kiépítettünk minden összeköttetést a szomszédos országokkal, Szlovéniával is megállapodásunk van arról, hogy az utolsóként hiányzó kapcsolatot közösen létrehozzuk. Az elmozdulás tehát megtörtént a diverzifikációban, így már teljesen máshogy mentünk bele a 2022-es helyzetbe. Hiszen az energiaválságtól függetlenül is voltak ilyen irányú törekvések, például a krk-i LNG terminálból már most is több mint 1 milliárd köbméter gázhoz jutunk hozzá. Vannak azonban fizikai, földrajzi adottságok, amelyek egyértelmű kereteket szabnak. Magyarországnak nincs tengeri kijárata, és ez nagy hátrány a földgázpiacon, különösen, ha a környező országok nem tartják a lépést a leghatékonyabb csővezetékes kapacitások bővítésében. Így azt a 4-6 milliárd köbméter földgázt, ami most a szerb irányból a Déli Áramlaton érkezik, hirtelen nem tudnánk szétosztani, és máshonnan beszerezni. Ebben nagy vitánk volt az Európai Bizottsággal.

Megértették végül Magyarország problémáját?

Ott is sokat segített a 2009-es gázválság.

Ha jól tudom, akkor Brüsszelben volt?

Igen, és jól emlékszem, akkor maradt némi pénz az uniós költségvetésben, 4 milliárd euró, erre azt találták ki, hogy interkonnektorokra fordítanák. Így épülhetett meg Belgium és Franciaország között a hetedik interkonnektor. Nem tréfálok, a hetedik. Pedig nekünk akkortájt még a szlovákok felé sem volt vezetékünk. Ehhez képest szép hosszú utat tettünk meg. Létrejött egy külön formáció, ahol a mi régiónk és az Európai Bizottság közösen szerepel. Technikai szinten, sőt, még a középvezetők is látják, értik, elismerik a nehézségeinket. Ebben nagyon sok munkája van a magyar kormánynak, az elmúlt bő évtizedben ezt folyamatosan mantráztuk.

Ha már brüsszeli lobbi: az Amerikai Nagykövetség videóban bírálja a magyar földgázbeszerzést. Kérem engedje meg, hogy megkérdezzem: nyugat-európai országból próbáltak önre nyomást gyakorolni, hogy Magyarország honnan szerezzen be földgázt?

Maradjunk annyiban, hogy egy energiaválság alatt sokan sok mindennel házalnak, ugyanakkor a földgázimporttal kapcsolatos kérdések alapvetően a Külgazdasági és Külügyminisztérium feladatkörébe tartoznak. Azt azonban újra leszögezném, hogy a kormány célja a gázbeszerzés diverzifikálása, ez ügyben pedig – mint fentebb említettem – számos lépést tettünk és teszünk is.

Orbán Viktor miniszterelnök az eddigi eredményeket értékelve azt mondta, Lantos Csaba tárcavezető „a végén még tényleg csodát tesz”. Azt is meglepőnek találom, hogy a kormány a zöld kérdéseket a főbb narratívájának a részévé tette. Pontosan mit jelent az, hogy észszerű zöld lépéseket szeretne tenni a kormány?

Nemcsak alapvető emberi igény, hanem kifejezetten konzervatív érték, hogy a közvetlen környezetünkkel érdemben törődünk, azzal foglalkozunk, tisztán tartjuk. Ráadásul a kormány világlátásának és működésének középpontjában a családpolitika áll, márpedig akinek van gyereke, biztos, hogy egy élhető bolygót szeretne a következő nemzedékekre örökül hagyni. Ebből az is következik, hogy mindenekelőtt a saját házunk táján söprögetünk. Kézzelfogható lépéseket akarunk tenni a magyar emberek életminőségének javításáért.

Beszéltünk már arról, fontos, hogy legyen elegendő energia, ami megfizethető. Ha a klímavédelmet, a fogyasztók biztonságos ellátását és kiadásaik féken tartását egyben nézem, abból azért árnyaltabb megoldások jönnek ki, mint az, hogy az egész országban legyenek szélkerekek. A túlhajtott zöldideológia ellentmondásaira a közelmúltban a német szövetségi számvevőszék hívta fel nyomatékosan a figyelmet. Jelzésük szerint az energiaátállást magát veszélyeztetheti, ha a megújuló források mellől hiányoznak a jól szabályozható kiegyenlítő kapacitások, térnyerésüket nem támogatja meg a szükséges hálózatfejlesztés, és ha az erőltetett ütemű átmenet miatt túl drága lesz az áram.

Szerintem az érvényes megközelítés az, hogy az energiaellátás ne egy technológiától függjön, hanem sok-sok opciónk legyen. Konkrét eredményeink is vannak: Magyarország 37 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását 1990-hez képest, miközben a gazdaság növekedett, tovább kell mennünk ezen az úton. A villamosenergiában nagyon jó, az adottságainkhoz igazodó lehetőséget teremt az atomenergia és a megújulók kombinációja. Tavaly 43 terawattóra volt az összes áramfogyasztásunk, a nagyfokú lakossági és ipari elektrifikációval a várakozásunk szerint ez 2030-ra 60 terawattórára emelkedik. A nagyjából másfélszeres igénynövekedés fedezéséhez új erőművek kellenek. Ezért kell Paks 2 és még több megújuló, de ezért szükségesek az átmenet sikerességéhez a korszerű gáztüzelésű blokkok is. A zöldenergia térnyerésének alapfeltétele az atomenergia stabil támogatása, a nem időjárásfüggő megújulók (például földhő, biogáz) szerepének erősítése, a tárolókapacitások bővítése. És persze hasznosan egészítheti ki egymást a nap- és a szélenergia is.

Köszönöm, hogy szóba hozta a szélenergiát. Úgy olvastam több lapban is, hogy egy emberhez fog kerülni a magyarországi telepítési lehetőség.

A hálózatfejlesztési lehetőségek értékelése és megvalósítása a MAVIR és az elosztótársaságok feladata. Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy igen, fúj a szél Magyarországon, ám a Kárpát-medence közepén, a Kárpátokkal körülvéve nem itt a legnagyobb a szélpotenciál Európában. Ettől függetlenül persze lehet és érdemes használni, és már most 330 megawattnyi kapacitás van Magyarországon. A jogszabályokban jelentős módosítás következett be, ami megkönnyíti a szélerőművek telepítését. Persze van egy folyamata, és ennek nagyon fontos része, hogy ebben a kérdésben sem lehet megkerülni a helyi közösséget. Nem tudom, volt-e már nagyon közel ilyen szélerőműhöz?

Rendszeresen járok át Sopronból Ausztriába. Szerintem inkább a tájképet zavarja, a hanghatásokat annyira nem látom problémának, mint azt a kormány mondja.

De semmiképpen nem mondható, hogy az állandó zajhatás miatt kellemes élmény lenne huzamosabb ideig ott tartózkodni. Személy szerint nem laknék közel egy ilyen szerkezethez, de megtagadni sem szeretnénk senkitől a lehetőséget. A védőtávolságot külföldi mintára 700 méterre csökkentettük, viszont a helyi közösségnek úgy kell módosítania az építési szabályzatot, hogy belefoglalják, településükhöz épülhet szélerőmű. Nézve az adatokat, segítheti kicsit a villamos energia rendszert, hogy máskor termel, mint a napenergia, ezzel növelheti a stabilitást. Az energetikában minden mindennel összekapcsolódik, így az apró elemekre figyelni kell. Az sem kizárt, hogy a most folyó eljárásban végül több kapacitás csatlakozása válik lehetővé, mint amennyire a 2030-ig megcélzott 1 gigawatt eléréséhez szükség van.

Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára
Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára
Kép: Energiaügyi Minisztérium

Talán a napenergiapiac megnyugodott, és úgy néz ki, hogy rendeződött a szaldó elszámolás. Mik a várakozásai ebben a szektorban?

A bruttó elszámolás bevezetése nem magyar jelenség, hanem Brüsszel által előírt kötelezettség volt. A nagyon kedvező szaldó elszámolás sok szempontból indokolt volt a kezdetekkor, például azért, hogy beindítsa az akkor még drága beruházásokat. Napjainkra azonban már több mint 2300 megawattnyi – tehát a paksi atomerőműnél nagyobb teljesítményű – lakossági napelem van a hálózaton, tehát jelentősen megváltozott a helyzet. Így időközben a rendszer fenntarthatósága került veszélybe, a veszteségek kompenzációja díjnövekedéssel járt volna, ezért is volt a fontos a hálózatfejlesztés, ami viszont időigényes. Azonban mindenféleképpen szerettük volna, hogy az emberek változatlanul törekedjenek napelemes fejlesztésekre, érdekeltek maradjanak a zöldenergia hasznosításában.

Rendszerszinten az a legoptimálisabb, ha helyben el is fogyasztják azt, amit megtermelnek. Ezért indítottuk el a Napenergia Plusz Programot, hogy a napelem mellett egy tároló telepítésével a saját eszközükkel előállított zöldenergiát félretehessék későbbi felhasználásra. Így csak a különbözetet kell a hálózatról vételezniük, ez ideális modell. A meglévő rendszerek pedig az üzembe helyezésüktől számított 10 évig a szaldóban maradhattak, ennyi idő alatt mindenkinek megtérül a beruházása. A Napenergia Plusz Program jól teljesít, de gondolkodunk újabb támogatási programokon, hogy továbbra is megérje napelemet telepíteni, üzemeltetni.

Most talán a piac megnyugodott, ugyanakkor korábban blokkolták a visszatáplálás lehetőségét. Aztán kiderült, hogy amire hivatkoztak, a rendszerproblémák, csak az egész ország 7 százalékában jelentettek tényleges nehézséget. Ezt nem lehetett előre tudni? Tényleg ilyen drasztikus beavatkozás kellett?

A hálózati kérdésekkel folyamatosan foglalkoznunk kell. Az elmúlt időszakban tapasztalt bővüléssel évről évre rekordokat döntöttünk napenergia termelésben. Tavaly az európai országok közül Magyarországon volt a második legmagasabb a napenergia részaránya az áramtermelésben. A hálózati korszerűsítések, kapacitásnövelés üteme alaphelyzetben is nehezen zárkóztatható fel a százezres nagyságrendben létesülő kiserőművek megjelenésének tempójához. A napelemeket gyorsan fel lehet pakolni a háztetőre, a hálózatnál viszont jóval időigényesebb hálózattervezés, közbeszerzés, kivitelezés szükséges, egy projekt 4-5 évig is eltarthat. Ráadásul ez a hét százalék lehetett volna sokkal magasabb is, ha nem indítottuk volna el az uniós forrást megelőlegezve egy 160 milliárd forintos országos hálózatfejlesztési programot.

Alapvetően mi azt szeretnénk, hogy mindenki minél gyorsabban tudjon a hálózathoz csatlakozni. Már most rendelkezünk több mint 6000 megawattnyi háztartási és ipari napelemmel, ezt korábban 2030-ra vártuk. A magyarországi csúcsfogyasztás olyan 7400-7500 megawatt között található, ez az abszolút rekordunk. Ebből is látszik, hogy ha süt a nap, és működik az atomerőmű, csak ebből a két forrásból 100 százalékban ellátjuk magunkat. 2030-ra 12 ezer megawatt lesz egyedül napelemből. Közben persze valamennyit növekszik az ország csúcsfogyasztása, de nem ilyen mértékben. A várakozások szerint időnként előállhat akár 3000-4000 megawatt felesleg is. Ezt vagy exportáljuk - bár ha máshol is épp csúcsra járnak a napelemek, szerény lehet a kereslet, vagy megtaláljuk a megoldásokat és eszközöket a tárolására. Ezért támogatjuk a családokat és a vállalkozásokat a zöldenergia termelésében és tárolásában több programmal, összesen 200 milliárd forint értékben. És ezért vizsgáljuk éppen legalább egy szivattyús energiatározó megépítésének lehetőségét is.

Végezetül, a zöld konzultációtól mit vár a kormány?

Azt gondoljuk, hogy közös jövőnk a zöldenergia. A kormány a szavak helyett a konkrét cselekvést választja a zöldenergia kérdéskörének minden területén, ezért fontos, hogy további egyetértési pontok jöjjenek létre. A fokozott hasznosításhoz ugyanis a már ismerteken túl szeretnénk újabb jól célzott támogatási programokat indítani. Ehhez kellene pontosan látnunk azt, hogy mit gondolnak, miben várnának segítséget az emberek. A cél a figyelemfelhíváson túl tehát az, hogy a terveink finomhangolásához kapjunk közvetlen visszajelzéseket. Az április 15-ig tartó online konzultáció eredménye nagy hatással lesz majd arra, hogy milyen zöldtámogatások válnak a továbbiakban elérhetővé. Leginkább azért érdemes tehát kitölteni a 13 témával foglalkozó kérdőívet, mert ezzel mindenki hozzájárulhat ahhoz, hogy a számára is vonzó, előnyös pályázati lehetőségeket dolgozhassunk ki, indíthassunk el.