Közölték, az idén is kiemelt figyelmet szentelnek a Balaton környékén működő adózók ellenőrzésére, amelyből nem maradnak ki a termékértékesítők, a szolgáltatást nyújtók sem. Az ellenőrzések legalább őszig, az idegenforgalmi szezon végéig tartanak. Az ellenőrzésekben az érintett vármegyék mellett számos más vármegye ellenőrei is részt vesznek.
A tájékoztatás szerint a NAV a nyári időszakban előzetes kockázatelemzés alapján ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit, és szolgáltatóit, igazodva a nyitvatartási szokásaikhoz és forgalmukhoz. Az ellenőrzéseken az idén a turizmusfejlesztési hozzájárulás helyes megállapításának, és megfizetésének vizsgálata is kiemelt figyelmet kap.
Az eddigi tapasztalatok alapján a leggyakoribb szabályszegés továbbra is a nyugtaadás elmulasztása
– írják a közleményben.
A súlyosan vétők a mulasztási bírság mellett utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak.
A jegyzőkönyv átvételét követően a lehető leggyorsabban érdemes a tényleges forgalomhoz igazítani a bevallásokat, és a fizetendő adót - teszi hozzá a NAV a közleményében. A revízió megkezdéséig ugyanis még önellenőrizhető a korábban be nem vallott adó.
A NAV közleményében hangsúlyozta, az ellenőrzésekkel a jogkövető adózókat is támogatják, mert megakadályozzák, hogy adóelkerüléssel, bevételeltitkolással bárki tisztességtelen versenyelőnyre tegyen szert.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!