Varga Mihály sikeresnek nevezte a pénzügyminiszterek budapesti találkozóját a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) ülését követően, azonban aláhúzta azt is, Európa a legfrissebb adatok szerint erős lemaradásban van a világ más régióihoz képest. Az EU éves növekedése jelenleg rendkívül gyenge, valahol a fél és az egy százalék között van. Az Egyesült Államok gazdasági növekedése az EU-hoz viszonyítva durván ötszörös, Kínáé pedig körülbelül tízszeres.
Így kíváncsiak voltunk arra, hogy a versenyképesség javítására milyen javaslatokat fogalmaznak meg az uniós döntéshozók.
Kapcsolódó
Általánosságban kijelenthető, hogy az Európai Unióban konszenzus van a kohéziós politikáról, annak jövőbeli fontosságáról, és a tagállamok egyetértenek abban is, hogy a mechanizmus legfőbb jellegzetességeit és alapelemeit meg kell a tartani – összegezte az Economx érdeklődésére Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a soros elnökséggel kapcsolatos tárgyalásai tapasztalatokat.
Hangsúlyozta azt is, hogy két részterület, amivel a magyar elnökségi időszak alatt kiemelten foglalkoznak, a demográfia és a kohéziós politika, illetve a versenyképesség és a kohéziós politika összefüggései, szintén olyan fontos tényezők, amelyek az összes tagállamot érdeklik.
Navracsics Tibor portálunknak megerősítette, hogy a kohéziós politikáért felelős miniszterek budapesti informális találkozóján „nagyon élénk vitánk volt”. Ugyanakkor a megoldások egy irányba mutatnak, a tagállamok minisztererei közül mindenki úgy gondolja, hogy az elvándorlást, a társadalmak elöregedését meg kell állítani az Európai Unión belül.
Még számos olyan politikai döntést kell meghoznunk, amely lehetővé teszi, hogy az európai polgárok a saját szülőföldjükön boldoguljanak, ott tudják kiteljesíteni a karrierjüket, és számos olyan családpolitikai intézkedést kell megvalósítani, amely gátat szab a demográfiai válságnak
– fogalmazott a miniszter.
Az élénk vitával összefüggésben elmondta: bár egy irányba tekintenek mindannyian, és ugyanazokat a problémákat is észlelik, de másként látják a helyzetet egy olyan adottságokkal rendelkező tagállamban, mint amilyen Spanyolország, amely elsősorban a tengerparti területeit félti, és másként gondolkodnak Olaszországban, amely a belső perifériái miatt aggódik, mert az elnéptelenedés mára olyan szintet ért el, hogy egy euróért kínálnak bizonyos településeken házakat, ingatlanokat, csak költözzön oda valaki.
Ehhez képest Románia vagy épp Magyarország számára éppenséggel a fiatal képzett munkaerő elvándorlása jelenti a fő problémát. Tehát a tagállamok más-más részletét ragadják meg a problémának, de gyakorlatilag egyetértenek a megoldásokban
– tette hozzá Navracsics Tibor.
A miniszter az AI Summit 2024-es konferencián egyébként elárulta: mesterséges intelligencia bevonásával hajt végre gazdaságfejlesztést a kormányzat, ez a terület a négy csapásirány egyike, ahol bevonják a modern technológiát. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az eseményen bejelentette a Dél-Dunántúli térségfejlesztési programot, és beszélt arról is, hogy leváltható lesz-e valaha a hagyományos Kormányablak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!