Miközben futball-lázban ég az ország, a német gazdaság válsága újabb területeken okoz komoly feszültségeket.
Hétfőn 12 ezer rakodómunkás képviseletében több jelentős, nemzetközi kikötőben sztrájkot hirdetett a Verdi szakszervezet, mert a szállítmányozó cégek nem hajlandók elfogadni a kollektív bérköveteléseiket. A munkabeszüntetéssel leállt az élet a tengeri rakodópontokon, amivel komoly késlekedést idézhetnek elő országszerte az áruszállításban.
Eközben a legjelentősebb iparágakban, a fém- és elektromos iparban, ezen belül a jármű- és a gépgyártásban is már kilátásba helyezték: forró ősz vár a munkaadókra, amelyek az infláció csökkenése ellenére sem nyúlnának zsebbe, hanem inkább elhalasztanák a béremeléseket. Emiatt szeptembertől a német ipar nagyobb részében leállhat a termelés.
Sztrájkolnak a munkások, elakadtak az áruk
A válság a németországi tengeri áruszállítást is egyre súlyosabban érinti, amely a dolgozók összehangolt tiltakozó akciója miatt a hét elején az összeomlás szélére került.
Miután sorozatosan kudarcot vallanak a mintegy 12 ezer kikötői munkás megélhetését érintő kollektív bértárgyalások a Német Tengeri Kikötői Vállalatok Központi Szövetségével, a Verdi sztrájkot hirdetett.
Eszerint hétfőn a hamburgi, brémai, bremerhaveni, brake-i és emdeni kikötőkben 24-48 órára leállt a munka, és inkább tüntetnek a dolgozók, akik megtagadják a rakodást, nem kezelik a konténereket és nem veszik át az érkező árukat sem, ami pedig közel hatvan szállítmányozási cégre és a német kereskedelemre helyez óriási nyomást.
A szakszervezet minden dolgozónak három eurós órabéremelést követel június 1-jétől, ám a vállalatok csak 60 centes emelést tartanak elfogadhatónak – írja a Süddeutsche Zeitung, amely szerint főként Hamburgban okoz káoszt sztrájk, ahol a kikötői munkásréteg körülbelül felét alkalmazzák.
Ősztől nagy leállás jöhet az iparban
Eközben az IG Metall szakszervezet is kilátásba helyezte: kemény konfliktussal néznek szembe a recesszióban rekedt fém- és elektromos ipar szereplői az ősszel, amikor a következő két évre szóló kollektív bérviták kezdődnek.
Közel négymillió munkavállaló érintett ezeken a területeken, képviseletükben a szakszervezet hétfőn kijelentette: tetemes bérigényre, hét százalékos követelésre készülhetnek a munkaadók az alkalmazottak száma alapján messze a legnagyobb ipari szektorban.
A bérmegállapodás ráadásul a többi ipari területen is irányadó az országban, ezért minden egyes lépésük olaj lehet a tűzre
– közölték Hamburgban.
A Westdeutsche Allgemeine Zeitung szerint az érdekképviselők szokatlanul agresszív, nyár eleji indítását a cégek hadüzenetnek tekintik, és már most látható, hogy nem lesz könnyű egyezségre jutni az őszi tárgyalásokon.
Ezért nagy az esélye, hogy októberben a várható sztrájkok miatt a német ipar jelentős részén lebénul a termelés.
Nincs pénz béremelésekre
Főként, hogy a cégek az infláció mérséklődése ellenére továbbra is arra hivatkoznak, hogy a fém- és elektromos iparban drámaian visszaestek az eladások és a megrendelések, ezért „nincs miből bért emelni”.
A baden-württembergi munkaadók például már közölték, hogy idén elmarad a fizetésrendezés, mert sok cég van rossz gazdasági helyzetben, ráadásul a központi szektorok a jövőben elsősorban külföldön fektetnek be.
Tény, hogy az ipar értékesítése tavaly óta minden negyedévben, idén is zuhan, és a magas energiaköltségek miatt például a gépgyártásban 40-50 ezer munkahely van veszélyben.
Az IG Metall viszont arra hivatkozik, hogy az előrejelzések javulást jósolnak 2025-től, míg a megrendelések már az idei nyáron is növekvő tendenciát mutatnak.
Közölték: Németországnak aktív iparpolitikára van szüksége a helyszín jövője és a foglalkoztatás biztosítása érdekében, amelyhez a kormánytól várják a megoldást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!