Grósz Jenőt az Igazgatóság elnöki pozíciójában 2024. szeptember 1-jétől Szlavikovics Zita váltja, aki jelenleg a Lidl Szlovákia Igazgatóságának elnöke. 

A szakember 2007 óta áll a Lidl kötelékében, ebből 11 éven át a Lidl Magyarországnál, majd több leánycégnél vezető pozíciókban szerzett nemzetközi tapasztalatokat.

Nagy örömömre szolgál, hogy ősztől a Lidl Magyarország csapatát vezethetem és támogathatom azzal a tapasztalattal, amit hazánk után Romániában, Dániában és Szlovákiában gyűjtöttem. Célom, hogy az eddigi sikereket a vásárlók és a munkatársak javára újakkal gazdagítsam


– így Szlavikovics Zita. 

2024 szeptemberétől Grósz Jenő, a Lidl Magyarország Igazgatóságának elnöke új kihívások elé néz: a Lidl németországi anyavállalatánál Régiós Igazgatói pozícióba kerül, amely feladatkörben a nagy múltú kereskedelmi csoporton belül több országért, köztük a magyar piacért is felelősséggel tartozik majd – közölte az Economx-al a Lidl Magyarország. 

Mint jelezték, Grósz Jenő széleskörű kiskereskedelmi és vállalatvezetési tapasztalataival a régiós leányvállalatok fejlődésének alakításában vállal majd kulcsszerepet.

Az 1930-as években, Németországban alapított Lidl nemcsak Európában, hanem Magyarországon is az egyik legdinamikusabban fejlődő élelmiszerlánc.

A hazai kiskereskedelemben 2004-ben nyitották meg az első logisztikai központot és 12 üzletet, ma pedig már 207 áruházzal vannak jelen és több mint 9000 munkavállalót foglalkoztatnak. A vállalat évek óta különös figyelmet fordít a magyar gazdaság támogatására és fejlesztésére, termékeinek közel 60 százalékát magyar beszállítóktól szerzi be.