Bár a magyar kabinet maga vállalta az Európai Bizottság (EB) előtt a nyugdíjrendszer reformját a helyreállítási pénzekért, és ehhez szakértőket is felkért,
ennek ellenére nem lesz változás.
Kapcsolódó
A múlt héten látott napvilágot az a nemzetközi nyugdíjjelentés, amit a kabinetnek június 30-ig kellett volna társadalmi egyeztetésre bocsátani, és ami az első lépés lett volna az EB-nek ígért nyugdíjreform irányába.
A kormánynak 2025. március 31-ig kellene elvileg hatályba léptetni a magyar nyugdíjreformról szóló jogszabályt, ehhez készített most javaslati csomagot az OECD. A jelentés célja feltárni azokat a megoldásokat, amikkel a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartható marad hosszú távon.
Az OECD által elkészített javaslati csomagban egyebek közt ajánlásként szerepelt
- a jelenlegi nyugdíjkorhatár 69 évre emelése
- és a Nők40 fokozatos szigorítása is.
A Pénzügyminisztérium a Népszava megkeresésére azonban közölte:
- az Orbán-kormány nem tervez változást a nyugdíjrendszerben,
- a nyugdíjak értékállóságát megőrizi,
- a 13. havi nyugdíjakat kifizeti.
Kiderült:
az EB „nyomására” felkért szakértő javaslataival a kormány nem ért egyet, azokat nem támogatja.
Ezzel kapcsolatban a lapnak nyilatkozva Simonovits András közgazdász azt mondta:
uniós összevetésben páratlan, hogy fő szabályként 65 év alatt nem lehet nyugdíjba menni.
Hozzátette:
- az OECD is visszavezetné az előrehozott csökkentett nyugdíjat;
- ahhoz, hogy ez a kedvezmény hosszú távon ne jelentsen extra terhet, a nyugdíjat az előrehozás mértékével arányosan, például évente 6 százalékkal csökkenteni kellene.
Simonovits András úgy fogalmazott: igaz, hogy az OECD-javaslatcsomag nem ígér könnyű álmot, és akármelyik javaslat elfogadása rövid távon népszerűségvesztést okozna a kormányzatnak, komoly változtatások nélkül viszont egyre nőnek a nyugdíjrendszer feszültségei, és hamarosan egyre erőteljesen megszorítások válnak elkerülhetetlenné. Még akár a 13. havi nyugdíj eltörlése is megtörténhet – fűzte hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!