Tízezer dollár értékben támogatja Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász rehabilitációját Békéscsaba városa – közölte Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba Egyesület) alpolgármester pénteken.

Elmondta, a döntés az előző napi vezetői értekezleten született meg, amelyen a polgármester, a három alpolgármester, a kabinetvezető, a jegyző és az aljegyző vett részt. Varga Tamás úgy fogalmazott:

Ónodi Henrietta Békéscsaba egyetlen élő díszpolgára, olimpiai bajnoka, „kutyakötelesség hozzájárulni a felépüléséhez, a méltó emberi élet visszanyeréséhez“.

Hozzátette, a támogatást forintban nyújtják, ugyanarra a bankszámlára szeretnék átutalni, amelyre az egykori tornásznő a díszpolgári címmel járó apanázst kapja. Ezt az alpolgármester ismeretei szerint Ónodi Henrietta édesanyja kezeli, ezért vele kell majd szerződést kötniük. Szeptember 2-án Békéscsabára érkezik a sportoló testvére, Ónodi Barbara, akivel egyszer már személyesen egyeztettek a támogatásról – jegyezte meg.

A kondorosi és békéscsabai kötődésű, de már az Egyesült Államokban élő Ónodi Henrietta márciusban szívinfarktust kapott, majd augusztus elején újra kórházi ellátásra szorult. Kezelésére félmillió dollárt szeretnének összegyűjteni.

Ónodi Henrietta az 1992-es barcelonai olimpián nyert lóugrásban arany-, talajon pedig ezüstérmet.