Közvetve akár évi 80-100 milliárd forint plusz jövedelmet jelenthetnek a magyar mezőgazdaság számára a Közös Agrárpolitika (KAP) stratégiai tervében frissen megnyíló öntözéses pályázatok keretében megvalósuló beruházások. Ezek révén az MBH Bank szakértői szerint számottevően csökkenthető lenne az éghajlatváltozás termőföldekre és a szántóföldi növénytermesztésre gyakorolt kedvezőtlen hatása, valamint a hazai agrárium kibocsátásának nemzetközi összehasonlításban is jelentős volatilitása. A hitelintézet ehhez kapcsolódóan partnereivel közösen bejelentette, hogy konzorciumot létrehozva a tervezéstől az utókövetésig tartó egyablakos kiszolgálással segítik az összesen mintegy 130 milliárd forint projektösszeget generáló pályázatok hatékony megvalósítását, és ezáltal a hazai agrárium fenntartható, zöld átmenetét – derült ki a bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának keddi sajtótájékoztatóján. Hollósi Dávid, a hitelintézet ügyvezetője részben a szárazsággal magyarázta, hogy
a magyar mezőgazdaság tavalyi, csaknem 4 ezer milliárd forint értékű kibocsátásának több mint felét adó szántóföldi növénytermesztés volumene 16 százalékkal csökkent az előző évihez képest.
Az elmúlt két-három évben ezer milliárdok estek ki az aszálykárok miatt, például a kukoricát nézve, 8-9 tonna helyett csak 3-4 tonnát sikerült betakarítani.
Magyarországon az 5 millió hektár mezőgazdasági területből 210 ezer hektár öntözhető, de ebből is csak nagyjából a felét öntözik a termelők.
Az öntözés jelentőségét bizonyítja az is, hogy a belföldi termésátlag ingadozása európai összevetésben is jelentős, megközelíti a 20 százalékot – hangsúlyozta a szakértő.
Szigeti Szabolcs, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára előadásában arról beszélt, hogy a jelenlegi fejlesztési ciklusban – azaz 2027-ig – 5300 milliárd forint áll az agrárium rendelkezésére, a pályázatokat folyamatosan írják ki, eddig 32 felhívás jelent meg, összesen 1260 milliárd forint keretösszeggel. A tavaly évben összesen 476,8 milliárdos keretösszegben hirdettek meg pályázatokat, melyekre több mint 4100 kérelem érkezett mintegy 1778 milliárd forint értékben. „Nem csak nagy beruházások vannak, hanem vannak kisebbek is, rengeteg családot, gazdálkodót érintenek ezek” – tette hozzá.
A KAP stratégiai tervéről Hollósi Dávid elmondta, hogy 2500-3000 generált projektösszeggel számolnak, ebben az önerő (és/vagy társfinanszírózás) 1500 milliárd forint, ami mellé 1500 milliárd forint a támogatás – tehát az ügyfelek által megfizetett önerő 500-700 milliárd forint lehet, ami mellé 700-800 milliárd a hitel, legalábbis az MBH Banknál így kalkulálnak.
„Az a célunk, hogy minden harmadik ilyen projektet mi finanszírozzuk.”
A bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának ügyvezetője szerint a következő időszakban be kell rendelkezni egy magasabb kamatszintre: jelenleg 8-10 százalék körül mozognak az ilyen beruházási hitelek kamatai, azonban a kamattámogatással ennél sokkal kedvezőbb lehetőségei vannak a pályázóknak.
„A magyar mezőgazdaság kibocsátása mintegy 4000 milliárd forint volt 2024-ben, ennek valamivel több mint felét a növénytermesztés, azon belül is legnagyobbrészt a gabonafélék tették ki, amelyek volumene csaknem 16 százalékkalcsökkent, részben a szárazság miatt. Az aszályos termeléshez szükséges új technológiák, talajművelés és genetika mellett az öntözési rendszer bővítése és fejlesztése is elengedhetetlen eszköz az alkalmazkodásban és a klímaváltozás hatásainak mérséklésében, de ugyanígy a hatékonyságbeli előrelépésben és az ágazat termelékenységének javításában is” – emelte ki a szemléletváltás jelentőségét Hollósi Dávid.
A bank közleménye szerint az öntözésfejlesztés nyomán nemcsak stabil vízellátás, hanem a bank számításaiszerint 20-25 százalékkal magasabb eredmény, és ágazati szinten évi 80-100 milliárd forint többletbevétel lenne elérhető. „Így több okból is rendkívül fontos, hogy partnereinkkel közösen hatékony szakértői, jogi és finanszírozási megoldással segítsük a gazdálkodókat az öntözési pályázatok megvalósításában és a fenntartható, zöld átállásban.”
Öntözésfejlesztési konzorciumot hoztak létre
- Az MBH Bank,
- valamint a hitelintézet pénzügyi tanácsadó és vállalkozásfejlesztési cége, az MBH Forrás,
- Magyarország egyik vezető ügyvédi irodája és tanácsadó cége, a Dentons,
- a FONK-Expert Kft. agrárpiaci szakértő
által létrehozott öntözésfejlesztési konzorcium egyablakos csomagajánlatot alakít ki az összesen mintegy 65 milliárd forint támogatással és hasonló mértékű finanszírozással járó két pályázat megvalósítására. A piacon egyedülállónak számító megoldás magában foglalja az öntözési program szakmai előkészítését, a jogi támogatást, a fenntartható öntözési közösségek (FÖNK) alapítását, jogi átvilágítását, továbbá a pályázat szakmai anyagainak elkészítését. Kiterjed emellett a pályázatírásra, a pályázatmenedzsmentre, a hitelkérelmek előkészítésére, a finanszírozásra, valamint a pályázat utókövetésére.
Öntözési pályázatok
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervében két öntözéses pályázat támogatja a vízutánpótlást a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett, művelés alatt álló területeken: a februárban megnyílt első pályázat keretében 16,5 milliárd projektenként legfeljebb 200 millió forint áll rendelkezésre a kisebb támogatási igényű beruházások megvalósítására, a márciusban nyíló, csaknem 50 milliárd forint keretösszegű pályázat a nagyobb volumenű, komplex fejlesztések megvalósítását szolgálja majd legalább 200 millió, de legfeljebb ötmilliárd forint támogatási összeggel. Cél a víztakarékos öntözési technológiák bevezetése, az öntözőrendszerek vízfelhasználásának optimalizálása, a víztakarékos öntözési infrastruktúra korszerűsítése, bővítése és rekonstrukciója, valamint új öntözővíz-szolgáltatóművek és -rendszerek létrehozása – derült ki a bank közleményéből.Újdonság az előző beruházási ciklushoz képest, hogy a termelői együttműködések és a fenntartható vízgazdálkodási közösségek státuszukból fakadóan megfelelnek a jogosultsági feltételeknek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Már el is költötte a pénzét máshol a dubaji befektető

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Új árak a benzinkutakon: az eddiginél nagyobb lesz az emelés

Már zakatol az első Alstom-mozdony
