A palota jól szimbolizálja Magyarország elköteleződését az erős európai érdekképviselet mellett – mondta az Indexnek Kovács Tamás Iván, Magyarország brüsszeli nagykövete, aki emlékeztetett, júliustól Magyarország adja az EU soros elnökségét. A Politico nemrég cikket közölt „Orbán Viktor kulturális háborút hoz Brüsszelbe” címmel, amelyben úgy fogalmazott,
a miniszterelnök egy palotát nyit a Rue de la Loi-n, hogy egy kis magyar meghittséget vigyen az Európai Negyedbe.
Az egykori pénzügyminisztérium épületét nemrég vásárolta meg a magyar állam, hogy a 2024-es elnökség alatt helyet biztosítson a kiemelt programoknak.
Az ingatlan a Belga Királyság államának központjában, az EU-negyeddel határos városrészben, a legfőbb uniós intézmények székhelyeitől 10-15 perc sétatávolságra helyezkedik el – mondta Kovács Tamás Iván, aki hozzátette: a Rue de la Loi (Wetstraat) 9. szám alatti „palota” hatalmas presztízsértékkel bír.
Meggyőződésem, hogy a magyar állam nagyon jó üzletet kötött ennek az épületnek a megvásárlásával – nyilatkozta az Indexnek Olivier Carette. A Belga Ingatlanszövetség ügyvezető igazgatója szerint
az épület „Triple A”, azaz a legjobb besorolású ingatlanok közé tartozik Brüsszelben.
Hozzátette: mivel az épületet 2024 júniusára teljesen felújítják, az ingatlan értéke exponenciálisan fog emelkedni.
A magyar államnak 2021-ben 10 millió euróért, az értékbecslés szerinti ár alatt sikerült megvásárolnia a 2165 m2-es épületet.
A nagykövet elmondása szerint a kivitelezési munkálatok jól haladnak, az érvényes ütemterv szerint 2024 júniusára befejeződik az épület teljes felújítása. Az Index információi szerint a szomszédos ingatlan tulajdonosa megtámadta a Magyar Ház építési engedélyét. Ez az eljárás – ami nem ritka Belgiumban – azonban a júniusi átadási határidő tartható.
Jelen pillanatban a magyar állam képviseletében a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve a Brüsszeli Magyar Nagykövetség a beruházó. A felújítást követően, 2024 második felében a magyar EU-elnökség kiemelt programjainak fog otthont nyújtani a Magyar Ház, 2025-től pedig valószínűleg különböző diplomáciai és kulturális célokat fog szolgálni az épület.
Elköltözhet az Országgyűlés
Az Országház belső felújítása előkészítés alatt van, szükség van rá és meg is fog valósulni, az előttünk álló néhány évben, de kérdés, hogyha megérkeznek a konkrét költségbecslések, arra mit mond majd a kormány. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!