A magyar miniszterelnök grúziai látogatásán zárt ajtók mögötti tárgyalásra került sor, amelyet a tervek szerint a két kormányfő pár perces nyilatkozata zárt volna – írta meg a Magyar Hang. Azt előre jelezték, hogy kérdezni nem lehet őket – tette hozzá a lap, amelynek a helyszínen lévő tudósítóját sem engedték be, viszont telefonnal fel tudta a sajtótájékoztató egy részét.
Irakli Kobakhidze grúz miniszterelnök azt emelte ki: Orbán látogatása a magyar soros uniós elnökség keretén belül történik, és megköszönte, hogy országunk elkötelezett támogatója Grúziának és az ország uniós csatlakozásának.
Kapcsolódó
Orbán Viktort már megérkezésekor kifütyülték, erről itt olvashatja a részleteket >>>
A magyar kormányfő beszéde elején kijelentette, „nem akartam a kampány során jönni, mert az úgy tűnt volna, mintha beavatkoznánk a georgiai emberek döntésébe, ezért megvártuk a választás eredményét.”
Gratulált a győzelemhez, amelyet szerinte „senki sem meri megkérdőjelezni, hogy ez a választás szabad és demokratikus volt.”
Azt tanácsolta a grúz miniszterelnöknek, hogy „ne tulajdonítson nagy jelentőséget” annak, hogy mások választási csalásról beszélnek.
Az eseményen jelen lévő grúz és nemzetközi újságírók nem hagyták magukat.
Megpróbálták szembesíteni Orbánt azzal, hogy akárcsak Magyarország, Grúzia is egyre közelebb kerül Oroszországhoz, és hogy Magyarország is megszavazta a kaukázusi ország uniós csatlakozási folyamatának befagyasztását. Orbán Viktor válasza annyi volt, „Milyen kemény hölgyek!", és távozott.
A Deutsche Welle tudósítója Szijjártó Pétert tudta megállítani, aki megismételte Orbán Viktor szavait, miszerint a grúz választásokkal minden rendben volt és igazságos eredmény született.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát