Az orosz árnyékflotta "megzavarását, illetve elrettentését" szolgáló intézkedésekről állapodott meg tizenkét nyugati ország, elejét véve ezzel a szankciók kijátszásának és költségesebbé téve Moszkvának az ukrajnai háború folytatását - közölte az észt kormány.

A tájékoztatás szerint

az intézkedéseket Németország, Nagy-Britannia, Lengyelország, Hollandia, Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország, Izland és a három balti állam fogadta el.

A nyugati országok már több büntetőintézkedést is elfogadtak olyan hajókkal szemben, amelyeket  Oroszország használ az olajár-korlátozási mechanizmus kijátszására, illetve más - szankciók hatálya alatt álló - termékek exportjára. Az érintett hajók a bevett nyugati szolgáltatók biztosítása és szakhatósági ellenőrzése nélkül közlekednek.

„Összehangolt lépéseket teszünk Oroszország árnyékflottájának elrettentésére és arra, hogy elejét vegyük a szankciók kijátszására irányuló próbálkozásoknak"

- jelentette ki Kristen Michal észt kormányfő, akinek hazájában kedden tartják a Közös Expedíciós Haderő (JEF) tíz tagállamának csúcstalálkozóját.

Az észt miniszterelnök közölte: Dánia, Svédország, Lengyelország, Finnország és Észtország megkezdi az ellenőrzést a La Manche-csatornában, a dániai szorosokban, a Finn-öbölben, valamint a Svédország és Dánia közti szorosban közlekedő, gyanúsnak tartott hajók esetében.