A németek után a NATO-tól független Ausztria is milliárdos haderőreformra készül, amelynek részeként meghosszabbítanák a hat hónapos alapkatonai szolgálatot, és újra bevezetnék a 2006-ban eltörölt kötelező polgárőrségi gyakorlatot – közölte a Die Presse.
A geopolitikai keretek „nagyon negatívan” változtak – fogalmazott Erwin Hameseder milíciabiztos a döntés indoklásaként, és mivel Ausztria is kivenné a részét az európai összefogásból, újra képessé kell válnia a hathatós védekezésre.
Kapcsolódó
Nyugati szomszédunk ugyan évtizedek óta jelentős forrásokból fejleszti a hadseregét, a sorkatonaság intézményét fenntartották a hidegháború végével is, de a szuverén ország eddig kimaradt a háborús pszichózisból.
A március elején beiktatott hárompárti kormánykoalíció (ÖVP, SPÖ, Neos) viszont egyetért az EU új fegyverkezési terveivel, és a gazdaságilag nehéz időkben is tartja magát a Szövetségi Hadsereg 2022-ben elfogadott tízéves újjáépítési tervéhez.
A haderőreformban 2032-ig több mint 16 milliárd eurós beruházással olyan kulcsfontosságú technológiákat korszerűsítenek, mint a légvédelmi rendszerek, elfogók, szállító repülőgépek, drónok, helikopterek és harckocsik.
Ebből fejlesztik a hadsereget is a sorkatonaság szigorításával, az önkénteseknek pedig magasabb bónuszokkal, rugalmas szolgálati modellekkel. Emellett például a munkaadó cégeknek is támogatást vezetnek be arra az esetre, ha nélkülözik a dolgozóikat a katonai szolgálathoz.
Milliárdokból építenek izmos hadsereget
Németországban is központi téma marad a háborús felkészülés, amelyre nyugati partnerünknél berendezkednek az elkövetkező években.
Pénteken a Bundesrat, a szövetségi államok kamarája is jóváhagyta a kedden kétharmados többséggel megszavazott milliárdos pénzügyi csomagot, és az ahhoz szükséges Alaptörvény-módosítást az új kormányprogram alapjaként.
Ehhez jelentősen lazítják az adósságféket, amely eddig szigorú korlátokat szabott a szövetségi hitelfelvételeknek a védelmi, polgári védelmi, titkosszolgálati és kiberbiztonsági kiadásoknál.
A jövőben minden olyan kiadásra kölcsönt vehet fel az ország, amely meghaladja a bruttó hazai termék egy százalékát. Ez idén mintegy 44 milliárd eurót tesz ki, amiből javarészt a német hadsereg, a Bundeswehr képességbeli hiányosságait számolják fel – közölte a Badische Zeitung.
Kitartanak Ukrajna támogatása mellett is: pénteken a Bundestag költségvetési bizottsága egy további katonai támogatási csomagot hagyott jóvá Ukrajna számára hárommilliárd euró értékben az idei évre, és legfeljebb 8,3 milliárd eurót 2029-ig.
Jövőre svéd mintára toboroznak a németek
Egy csütörtöki tévévitában, amelyet a FAZ szemlézett, magas rangú katonatisztek és szakértők elemezték a geopolitikában jellemző folyamatokat, ami alapján a hétköznapi emberek is jobban érthetik az EU vezető országában követett új védelempolitikát.
Elhangzott: ugyan már intenzíven vizsgálják a kötelező sorkatonaság 2026-os bevezetésének megoldásait, és az idén felmérik a polgárokat, hogy hajlandók, illetve képesek-e beállni a seregbe, az nem várható, hogy a 2011-ben felfüggesztett, régi katonai sorozási rendszert vezetik vissza.
A cél az, hogy 2030-ig kétszázezer fős legyen a német hadsereg, ehhez várhatóan a svéd mintát követve kontingens katonai szolgálatról döntenek, amelyről itt írtunk bővebben.
Béke esetén is fel kell készülni, négy évet adnak rá
A német katonai szakértők szerint körülbelül
négy éve van arra Európának, hogy az USA-tól függetlenedve megerősítse védelmi erejét,
mivel arra számítanak, hogy Putyin hataloméhségét nem elégíti ki az ukrajnai részleges győzelem, hanem a NATO területeinek közvetlen támadásaira készül.
Abban egységes az álláspont, hogy a mostani béketárgyalásokon az orosz elnök van fölényben, aki világos feltételeket szab, amelyekben az USA már engedett.
Ha születik is valamilyen békemegállapodás, nem lehet megkönnyebbülten fellélegezni
– állapította meg a Bundeswehr főfelügyelője, Carsten Breuer. Az orosz autokrata ugyanis már világossá tette: nemcsak Ukrajna foglalkoztatja, hanem az erőteljes fegyverkezés és katonai strukturális felkészülés a Nyugat felé irányul.
Putyin elszánt, a lakosság egyre jobban fél
Oroszország nagy háborúra készül
– jelentették ki a katonai szakértők, akik szerint a háború hibrid tevékenységek és korlátozott katonai tevékenységek keveredésével kezdődik, nem rögtön látványos hadműveletekkel.
Példaként elhangzott: elfoglalhat egy NATO-területen lévő kisvárost azzal az ürüggyel, hogy megvédjék az ottani orosz kisebbséget. Ezzel próbára tenné a NATO-t, hogy hivatkozna-e a kölcsönös segítségnyújtási záradékra egyetlen kisvárosért, amivel teljes körű háborút kockáztatnak Oroszországgal.
Trump kijelentései miatt a NATO szerepvállalása kétséges
– húzták alá.
A Bundeswehr-vezető szerint Oroszország nem tekinti a háborút a béke ellentétének, hanem inkább „kontinuumnak”, az első lépések pedig már most is láthatók Putyin részéről.
Ilyenek a laktanyák, vegyi parkok fölött megjelent drónok, az egyre szaporodó szabotázsakciók, a kémkedés terjedése kontinens szerte, amivel Oroszország már puhatolja a támadások lehetőségeit, illetve egyre inkább elülteti a bizonytalanságot Európa lakosságában – sorolta Breuer.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kötéltáncot járnak, bármikor kitörhet egy komolyabb felkelés

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése

Putyin lebukott, egész végig ez lehetett a háború célja?

Tovább bővül a Hungaroring
