Az otthonfelújítási programra elkülönített 108 milliárd forintot a legszemfülesebb igénylők azonnal elkapkodják - ez volt a véleménye minden szakértőnek, amikor áprilisban bejelentették az új támogatási programot, amelynek keretéből az 1990 vége előtt épült családi házakat lehet energetikai szempontból korszerűsíteni.
- Az igénylőnek egymillió forint önerőt kell felmutatnia, és az állam ezt uniós forrásból 6 millióval kipótolja.
- A 6 millió forint egy része, 2,5-3,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás, a maradék 2,5-3,5 millió forint pedig kamatmentes hitel.
- Az otthonfelújítási támogatás feltétele az, hogy az ingatlanon legalább 30 százalékos primer energiamegtakarítást érjen el a pályázó a felújítás végére.
Túlságosan bonyolult az igénylési folyamat, emiatt sokan bele se vágnak az otthonfelújítási támogatás megszerzésébe, két és fél hónap alatt alig volt folyósítás
Kapcsolódó
- írja a Bank360.hu.
Bármilyen vonzó is a végül július elején elindult program első látásra, a jelek szerint nem működik. Az első két és fél hónapban a lehetséges 20-30 ezer helyett mindössze 2000 igénylést fogadtak be a programban résztvevő bankok
- állítja Juhász Attila, az Újház Zrt. elnöke.
A szakember szerint bár a bankok által befogadott igénylések száma napról napra nő, az itt szerzett tapasztalatok alapján a pályázati feltételek túl sok adminisztrációt és kötelező vállalást írnak elő, ezért
célszerű lenne egyszerűsíteni a kiírást ahhoz, hogy a támogatás könnyebben és gyorsabban eljuthasson a régi házakban élőkhöz.
- Jó lenne kiterjeszteni a programot az 1990 vége után épült házakra is, hiszen azok között is nagyon sok rossz energetikai besorolásút találni.
- Az igénylők anyagi lehetőségei szűkösek, a pályázók kétharmada épphogy elő tudja teremteni az egymillió forintos önerőt, ezért jó lenne, ha a hatmillió állami forintos forrást teljes egészében le lehetne hívni, nem csak a 75 százalékát előlegeznék meg, a kereskedők és kivitelezők ugyanis nem hiteleznek a lakásfelújítóknak.
- Az is megnehezíti a pályázást, hogy az akár éveken át tartó felújítás során (a kiírás szerint 2 év, hosszabbítással 2,5 év alatt kell befejezni a munkákat) sok minden közbejöhet, a pályázatot viszont nehéz módosítani.
- Nehézkes a kivitelezőt lecserélni, ha az nem végzi el valamiért a munkát,
- és a beépíthető kulcstermékek listája is szűkös. Célszerű lenne, ha bármilyen hasonló paraméterű, a piacon kapható terméket be lehetne építeni, főleg, hogy ezek beépítése gyakran nem is azonnal, hanem a pályázatát benyújtását követő egy-két év múlva történik meg.
A szakportál által megkeresett három bank, az OTP, az MBH és a Gránit MFB - közül csak az OTP válaszolt a kérdésekre, e szerint a pénzintézethez szeptember 9-ig több mint 1000 kérelmet nyújtottak be, de folyósítás még nem történt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!