A koronavírus-járvány kitörése után nem sokkal, de még a 2020-as tokiói olimpia elhalasztása előtt jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy az olimpia alatt, a járvány terjedésének megelőzése céljából
TILOS A SZEX AZ OLIMPIAI FALUBAN A SPORTOLÓK KÖZÖTT.
Legalábbis az olimpiai faluban nem biztosították a sportolóknak az ilyenkor szokásos ingyenesen hozzáférhető óvszereket – írta meg korábban a Nemzeti Sport.
Ezt a tilalmat a párizsi olimpia előtt a NOB szervezői feloldották, és a TMZ bulvárlap beszámolója szerint idén már megközelítőleg 300 ezer darab óvszerrel várják a sportolókat.
A magyarországi árakat alapul véve egy olcsóbb fajta óvszer 120 forintba kerül, ezt az árat 300 ezerrel felszorozva kaptuk meg a 36 millió forintos végösszeget.
Fontosnak tartjuk, hogy a sportolók jól érezzék magukat a faluban, és biztonságban legyenek. A sportolói bizottsággal egyeztetve igyekszünk olyan helyszínt kialakítani a sportolóknak, ahol kényelmesen is érzik magukat
– fogalmazott az üggyel kapcsolatban az olimpiai falu igazgatója, Laurent Michaud.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Kötéltáncot járnak, bármikor kitörhet egy komolyabb felkelés

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Putyin lebukott, egész végig ez lehetett a háború célja?

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Egy hónap alatt bekrepált a lengyel kiskereskedelem, már élelmiszerre sem költenek

Csernus Imre: „Amikor felébredtem, tudtam, hogy kaptam egy második esélyt”
