A pilisi polgármester feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, közérdekű üzem működésének megzavarása miatt a településen történt ivóvízszennyezés ügyében.
László Attila közleményében azt írta, hogy január 19-én a pilisi vízműtelepen válságmegbeszélést hívtak össze, amelyen a Dabas és Környéke Vízügyi Kft. (DAKÖV) vezetői mellett Pilis város jegyzője és Kökény Dániel, a városstratégiai bizottság tagja vett részt.
A DAKÖV akkori álláspontja – amelynek értelmében lakossági szabálytalan rákötések miatt jelentek meg bizonyos élőlények a pilisi vezetékes ivóvízrendszerben – „a megbeszélést követően azonnal megdőlt” – idézte fel a polgármester, arra utalva, hogy a víztározók mintavételi csapján kiengedett vízben is jelen voltak az apró féregszerű élőlények.
A Pest vármegyei település vezetője emlékeztetett arra, hogy a szolgáltató azonnal intézkedett és elzárta az egyes és a hármas tározót, majd megkezdte a víztározók tisztítását.
Néhány nap múlva vált ismertté, hogy
a víztározók szellőzőrendszerének fedőelemei korrodálódtak el és a nematódák, a szalagférgek azon keresztül juthattak be a víztározókba, majd onnan a rendszerbe
– írta a polgármester.
László Attila közölte azt is, hogy szerdán megtett feljelentésük még csak az első jogi lépés az ügyben, ugyanis már ezt megelőzően, 2023 novemberében is történt lakossági bejelentés hasonló vagy ugyanilyen élőlények megjelenése miatt, de az akkori esetek nem kaptak nyilvánosságot és még nem ismert az akkori mintavételi vizsgálatok eredménye sem.
Mint írta, a kormányhivatal részéről a legutóbbi kommunikáció már abba az irányba terelődik, hogy a lakossági vízszűrőkben telepedhetnek meg a nematódák és egyéb férgek. „Ebben ugyan lehet realitás, de a mostani pilisi ivóvízszennyezés kapcsán részemről egyértelműen megállapítást nyert, hogy nem a lakossági védelmi intézkedések (szűrők, víztisztítók) okozták a nematódák, szalagférgek határérték feletti tömeges megjelenését, hanem a szolgáltató üzemelési területén történt a mulasztás”– fogalmazott a polgármester.
Budapestről érkezik a segítség Pilisre, ahol lárvák úszkálnak az ivóvízben
Tartálykocsikat indított Pilisre a Fővárosi Vízművek, hogy segítse a település ellátását, miután az ottani víz ihatatlanná vált. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202312/orig/image1702879916.jpg/240/?v=2024012201)
Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés
![Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739610233.jpg/240/?v=2024012201)
Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené
![Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739516446.jpg/240/?v=2024012201)
Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek
![Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739350276.jpg/240/?v=2024012201)
Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon
![A magyar GDP negyedét rántotta ki a büdzséből, és mégis megúszta](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739621596.jpg/240/?v=2024012201)
A magyar GDP negyedét rántotta ki a büdzséből, és mégis megúszta
![Boldogok lesznek a románok, ha ezt megtudják](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739519366.jpg/240/?v=2024012201)
Boldogok lesznek a románok, ha ezt megtudják
![Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202406/orig/image1718893639.jpg/240/?v=2024012201)
Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz
![Kinek osztanak lapot? Cáfolták Von der Leyent: Európa a kispadról nézheti a béketárgyalásokat](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739647323.jpg/240/?v=2024012201)
Kinek osztanak lapot? Cáfolták Von der Leyent: Európa a kispadról nézheti a béketárgyalásokat
![Magyar Péter pártja kongresszusán jelentette be a Tisza programját](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739639842.jpg/240/?v=2024012201)
Magyar Péter pártja kongresszusán jelentette be a Tisza programját
![](https://kep.index.hu/1/0/6059/60591/605914/60591475_4481241_b28a6b09b462240fa069eca3835739ac_wm.jpg)