Az Európai Unió legfelsőbb ügyészei csalással és korrupcióval kapcsolatos vádak miatt indított vizsgálatot Manfred Weber, a Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának vezetőjével szemben, a 2019-es európai parlamenti választási kampányával kapcsolatos uniós források felhasználásával kapcsolatban. A nyomozást az Európai Ügyészség (EPPO) vezeti, amelynek feladata az uniós pénzekkel való visszaélések felszámolása – mondta a Politiconak két belga rendőr és a belga ügyészség szóvivője.
A belga rendőrség három, köztük két magas rangú személy ellen nyomoz, akik állítólag Weber 2019-es kampányához kapcsolódnak, de a lap által megtekintett dokumentumokból is ez derül ki. A vizsgálat arra irányul, hogy a három személy jogtalanul kapott-e kifizetéseket az EPP-től, ugyanis a képviselőcsoportoknak szánt, adófizetők által finanszírozott pénzt nem szabad politikai kampányokra költeni.
Az EPPO együttműködik a belga rendőrséggel.
Az EPP képviselőcsoportja szerint őket nem kereste meg az EPPO, sem a belga hatóságok egy lehetséges vizsgálattal kapcsolatban, és hozzáteszik, a párt önkéntesen aláveti magát az ellenőrzésnek, hogy kiderüljön, nem hibáztak.
A dokumentumban megnevezett két magas rangú személy 2019 első felében otthagyta a parlamenti fizetett állását, hogy a pártnál vállaljanak szerepet. A harmadikként megnevezett személy pedig Weber kampánya kezdete előtt és annak vége után is csak a pártnak dolgozott.
Az egyik megnevezett személy, aki mindhármuk nevében azt mondta, hogy „nincs tudomásuk semmiféle vizsgálatról”, és tagadta, hogy a kampány során pénzt kaptak volna az EPP képviselőcsoporttól. Megerősítette, hogy a kampány során felhagytak parlamenti szerepkörükkel, és benyújtott néhány dokumentumot, amely igazolja, hogy megtették ezt a formális lépést.
Weber maga is nyíltan beszélt arról, hogy dupla fizetést kap kettős szerepéért, ami még politikai családján belül is vita tárgyát képezi. Amellett, hogy EP-képviselőként havi nettó 8000 eurót keres, az EPP elnökeként 14 120 eurót is keres, és ebben nincsenek benne a havi juttatások.
Az EPP-vizsgálattal kapcsolatos kérdésre az EPPO szóvivője azt mondta, folyamatban van a vizsgálatuk uniós forrásokkal való visszaélések vádjával kapcsolatban. Ebben a szakaszban azonban ez a nyomozás csupán tényekre irányul, nem gyanúsítanak senkit.
Tavaly a belga és a német rendőrség razziát tartott az EPP brüsszeli központjában a 2019-es választások során folytatott üzleti ügyletek során elkövetett vesztegetés gyanúja miatt indított nyomozás részeként. A vizsgálatot a német korrupcióellenes hatóság vezette, de az EPP „alaptalannak” minősítette.
Politico: a közpénz kidobásával vádolják Ursula von der Leyent
Az Európai Bizottság elnöke közel ezer eurós napidíjat adott egy mezőgazdasági jelentést felügyelő professzornak. Erről itt írtunk többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!