Súlyos lakhatási válság gyötri Portugáliát. Krónikusan hiányoznak a lakáspiacról a megfizethető árú, valamint a szociális lakások. Súlyosbítja a helyzetet, hogy felverték az árakat az országot ellepő gazdag külföldiek, akiket az adókedvezmények csábítottak ide. Mindemellett az idegenforgalom fellendülésével meglódult a rövid távú lakáskiadás is, ami szintén felhajtotta az árakat. Mindez oda vezetett, hogy mára teljesen ellehetetlenült a helyiek élete, akik képtelenek megfizetni az igen drága ingatlanokat, illetve bérleti díjakat - mutat rá összeállításában az Euronews.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint 2015 és 2021 között a bérleti díjak 112 százalékkal ugrottak meg. 2020 és 2021 között pedig a lakásárak 157 százalékkal emelkedtek.
Nem véletlen tehát, hogy besokalltak és utcára mentek a portugálok. A tüntetők olyan feliratokkal vonultak fel, mint „Semmi közötök a környékünkhöz” és „Választanom kell, hogy eszem, vagy lakbért fizetek."
Jóllehet a Luís Montenegro miniszterelnök vezette portugál jobbközép koalíciós kormány 2 milliárd eurós csomagot jelentett be, amelynek célja 33 000 lakás építése 2030-ig, de sok tüntető kételkedik abban, hogy képesek lesznek ezt teljesíteni.
„A kormány sürgősen csökkentse a lakásárakat. Helyezze előtérbe az itt élők és dolgozók életét, akiknek tetőre van szükségük a fejük fölé” - jelentette ki Andre Escoval, a Porta a Porta nevű, lakhatásért küzdő mozgalom vezetője.
Portugália Nyugat-Európa egyik legszegényebb országa. A munkaügyi minisztérium 2022-es adatai szerint a portugál munkavállalók alig több mint fele kevesebb mint 1000 eurót keresett havonta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet