Megfigyelhető, hogy 2019 eleje óta egyre erősödött az igény az új szak-, betanított- és segédmunkások iránt, az intenzív toborzás okán pedig ezen a területen munkaerőhiány alakult ki. Ez a felállás azonban idénre mérséklődött, az ősz elejére pedig fordulatot is vett.
A Profession.hu felmérése szerint 2024 harmadik negyedévében összesen 15,9 százalékkal többen jelentkeztek fizikai munkásokat kereső hirdetésekre, mint tavaly ugyanekkor. Ezzel párhuzamosan az ilyen jellegű álláshirdetések száma 2,4 százalékkal csökkent, emiatt átlagosan egy meghirdetett pozícióra 13,5 százalékkal több munkakeresői jelentkezés jutott.
Főként bolti eladó, pénztáros, betanított munka, valamint anyagmozgatás és rakodás kategóriákban volt a legjelentősebb a kereslet, klímaszerelő pozícióra pedig 115 százalékkal több hirdetést adtak fel, mint egy éve.
Az állásportál szerint a legfontosabb szempont a magyarok jelentős többségénél egy állás választásakor a fizetés mértéke, mintegy 83 százalékuknak. Az aktív álláskereső szak-, betanított- és segédmunkások között, akik a tapasztalatuknak megfelelően jelentkeztek egy álláshirdetésre, az átlagos havi nettó bérigény meghaladja a 301 ezer forintot, ami 8,47 százalékkal nőtt tavaly óta.
A legjelentősebb bérigény-növekedés, 66,9 százalékos növekedéssel, 452 ezer forintos bérigénnyel a konyhai munka alkategóriában történt, melyet 42,65 százalékos növekedéssel, 476 ezer forintos bérigénnyel az ápolós és egészségügyi szakmunka követ, majd az egyéb fizikai munka.
A kőművesek elvárt nettó fizetési igénye 512 ezer forint, míg a szakácsoké 506 ezer forint.
Megszűnhet a garantált bérminimum - kikerül a sereghajtók közül a magyar fizetés?
Jövőre 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum az érdekképviseletek formálódó megállapodása szerint. Az idei bértárgyalások ugyanakkor ennél jóval többről szólnak: a szakszervezetek és a munkáltatók már az európai minimálbér alapjait is leraknák – tudta meg a részleteket az Economx.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek