Korábban is röppentek fel hírek róla, de csütörtökön Gulyás Gergely, majd a Benjamin Netanjahuval találkozó Orbán Viktor is egyértelművé tette, Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC). Noha a bírói fórum alapító tagjai vagyunk, és maga a miniszterelnök léptette be hazánkat még első kormányzati ciklusa idején.
Izrael miniszterelnöke eközben üdvözölte Magyarország „merész és elvi” döntését a mai Karmelita kolostorban tartott közös sajtótájékoztatójukon.
A bökkenő az, hogy ez a gyakorlatban nem ilyen egyszerű procedúra: Magyarországnak írásban kell értesítenie az ENSZ főtitkárát a szerződésből való kilépésről, a Római Statútum 127. cikke értelmében
a kilépés csak egy évvel később lép hatályba.
Fad El-Abdullah, az ICC szóvivője a BBC-nek elmondta:
Netanjahu látogatása alkalmával a Bíróság az elfogatóparancs kiadása után szokásos eljárásait követte. A Bíróság emlékeztet arra, hogy Magyarország továbbra is köteles együttműködni az ICC-vel.
Mint a portál fogalmaz, Magyarország kilépése ugyan szimbolikus súllyal és politikai vonzattal bírhat, de az ICC működési kapacitásán vagy jogi keretein nem változtat jelentősen.
Az Orbán-kormány Netanjahu látogatása miatti döntése precedenst teremthet más nemzetek számára, hogy megkérdőjelezzék vagy feladják a nemzetközi igazságszolgáltatás iránti elkötelezettségüket politikai szövetségek vagy konkrét ítéletekkel való nézeteltérések alapján – jegyezte meg a lap.
„Bomlasztás" helyett döntött a kormány, Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból
A kormány arról döntött, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. A kérdés többek között az izraeli miniszterelnök érkezésével került napirendre. Az Economxnak nyilatkozó büntetőjogász szerint egyenesebb dolog a nemzetközi jog szabályai szerint kilépni egy egyezményből, vállalva a politikai következményeket, mint a tagjaként bomlasztani azt és rombolni a tekintélyét. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló