A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt, a korábbi évekhez hasonlóan az idén is ellenőrzi az általános reklámszabályok és a magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását, ezzel hozzájárulva a magyar családok és fogyasztók védelméhez.
Az NKFH azt közölte szombaton az MTI-vel hogy a modern technikai eszközök széleskörű terjedése és a fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai alapján indokolt az egyes reklámtilalmak folyamatos ellenőrzése, hiszen
a reklámok, mint eladásösztönző eszközök, nemcsak befolyásolják, de meg is határozzák a fogyasztók ügyleti döntéseit.
A nyelvvédelmi szabályok betartását és ellenőrzését kiemelt fontosságúnak nevezték, hozzátéve, hogy ezek alapján a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokban, valamint szabadtéri reklámhordozókon megjelenő gazdasági reklámok szövegének – beleértve a jelmondatot is – magyar nyelven kell szerepelnie.
Kivételt ez alól csak a vállalkozás neve, megjelölése és az árujelző jelent
– írták.
Emellett az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményeket is magyar nyelven kell megjeleníteni. Jelezték: a gazdasági reklámokhoz hasonlóan ez a követelmény is teljesíthető úgy, hogy az idegen nyelvű szöveg mellett annak magyar megfelelője is szerepel, ugyanolyan jól olvasható módon és legalább azonos méretben.
A közlemény szerint a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok a legutóbbi nyelvvédelmi vizsgálat során több mint 300 reklámot és 100-nál is több fogyasztói tájékoztatást és üzletfeliratot ellenőriztek.
Az ellenőrzött gazdasági reklámok 12 százalékában tapasztaltak jogsértést:
- 34 televízióműsor,
- 130 rádióműsor,
- 49 elektronikus hírközlő hálózaton megjelenő sajtótermék,
- 67 szabadtéri reklámhordozó, 32 nyomtatott sajtótermék
- és 5 egyéb reklámhordozó
ellenőrzésére került sor.
Az egyes ellenőrzött típusok körül a legnagyobb kifogásolási arány a szabadtéri reklámhordozóknál fordult elő, 42 százalékban.
A közlemény idézi Pintér Istvánt, az NKFH elnökét, aki elmondta, hogy a nyelvvédelmi szabályok vizsgálata mellett az idei évben folyamatosan zajló ellenőrzések olyan reklámtilalmak és korlátozások betartásának ellenőrzésére is fókuszálnak, mint az erőszakos, illetve a személyes vagy a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönző reklámok tilalma vagy a környezetet, illetve a természetet károsító magatartásra ösztönző reklámok tilalma, de az egyes áruk reklámozására vonatkozó korlátozásokat és tilalmakat is vizsgálni fogjuk, különös tekintettel a fegyver, lőszer, robbanóanyag és a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök hirdetéseire, valamint a temetkezési szolgáltatások reklámjaira.
Sutyerák reklám miatt kényszerül szabadkozásra a Nissan
Nagy port kavart a Nissan magyarországi importőrének legújabb reklámkampánya. Olyannyira, hogy a cég kénytelen volt lépni az ügyben. Erről itt tudhat meg többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló