Az American Airlines repülőgépe 60 utassal és négy fős személyzettel a fedélzetén szerda este Washington közelében összeütközött egy katonai helikopterrel, és a Potomac folyóba zuhant.
John Donnelly washingtoni tűzoltó- és mentőparancsnok, helyi idő szerint csütörtök reggel közölte, hogy 28 holttestet találtak a helyszínen: 27 utast a repülőgépből és egyet a helikopterből. Az American Airlines szerint hatvan utas és négy főnyi személyzet tartózkodott az utasszállító repülőgépen, míg a hadsereg szerint három katona volt a helikopteren.
„Nem hisszük, hogy vannak túlélők”
– mondta Donnelly.
A kansasi Wichitából érkező kereskedelmi járat a Szövetségi Légügyi Hivatal szerint a Ronald Reagan Nemzeti Repülőtér felé tartott, amikor az ütközés nem sokkal este 9 óra előtt bekövetkezett. A Black Hawk helikopter – amely a Virginia állambeli Fort Belvoirból indult, háromfős legénységgel – a védelmi minisztérium szerint kiképzési feladatot látott el.
A Ronald Reagan Nemzeti Repülőtér helyi idő szerint 11 órakor, magyar idő szerint délután 17 órakor nyitja meg újra kapuit, közölték a tisztviselők.
Repülő és helikopter ütközött Washington felett
Az amerikai főváros felett egy utasszállító és egy katonai helikopter ütközött össze, a két gépen összesen 67-en tartózkodtak, a hatóságok kizárták a terrorcselekmény lehetőségét.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót