A késő esti exit poll eredmények még azt sugallták, hogy Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök és Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke és államfőjelöltje kerülhet be a romániai elnökválasztás december 8-án tartandó második fordulójába, az éjszaka folyamán azonban fordult a kocka.
A BBC később, már a Központi Választási Iroda adataira hivatkozva azt jelentette, hogy
a szavazatok 96 százalékának összeszámlálása után az ultranacionalista Calin Georgescu 22 százalékon, Marcel Ciolacu miniszterelnök pedig 20 százalékon állt.
Calin Georgescu fenntartható fejlődési szakember, egyetemi tanár. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának egykori különmegbízottjának neve korábbi román kormányválságok idején is előkerült lehetséges miniszterelnök-jelöltként. A közéletben szinte ismeretlen független jelölt, aki korábban az egykori román fasiszta szervezet vezetőit "hősöknek" nevező nyilatkozataival keltett megbotránkozást, főleg a közösségi hálózatokon, elsősorban a TikTokon folytatta elnökválasztási kampányát.
A legfrissebb, 6 óra 14 perckor közölt adatok szerint 99,79 százalékos feldolgozottságnál így állnak a jelöltek:
- Calin Georgescu (független) – 22,91 százalék
- Marcel Ciolacu (PSD) – 19,19 százalék
- Elena Lasconi (USD) –19,14 százalék
- George Simion (AUR) –13,87 százalék
- Nicolae Ciuca (PNL) – 8,8 százalék
- Dan Geoana (független) – 6,32 százalék
- Kelemen Hunor (RMDSZ) – 4,52 százalék.
Az exit poll eredményeit egyébként késő este Marcel Ciolacu és Elena Lasconi is győzelemként értékelte. Amikor még úgy tűnt, ők ketten állnak az élen, Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökjelöltje úgy fogalmazott: a választópolgárok az egyensúlyra és a stabilitásra szavaztak.
Elena Lasconi pedig úgy értékelte: az elnökválasztás első fordulója egy bizalmatlansági indítvánnyal ért fel.
A romániai elnökválasztás második fordulóját december 8-án rendezik. A közbeeső hétvégén, december elsején parlamenti választásokat tartanak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Az 1 százalékos felajánlások tizedét „kiveszik” jövőre a civilek zsebéből

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége
