A gyanú szerint hosszú évek óta Romániából szállított Magyarországra kiszolgáltatott helyzetben lévő férfiakat és nőket egy csoport, akiket aztán Budapesten egy hulladékválogató üzemben dolgoztatva kizsákmányoltak, és embertelen körülmények között szállásoltak el. Erről a Román Legfőbb Ügyészség Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság Kovászna Megyei Regionális Irodájától érkezett jelzés a KR NNI Emberkereskedelem Elleni Osztályára. Látókörükbe került egy román elkövetői kör, amely itt tevékenykedett – írta meg a police.hu.
A magyar nyomozók már tavaly is segítették különböző információkkal és nyomozati cselekményekkel a Romániában indult nyomozást, azonban a bűncselekmény teljes körű felderítése érdekében ez év elején a hatóságok közös nyomozócsoportot (JIT) hoztak létre, melynek magyarországi tevékenységét a Fővárosi Főügyészség irányítja. A munkacélú kizsákmányolás okán az NNI felvette a kapcsolatot a Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály Foglalkoztatás-felügyeleti Osztályával, akikkel szintén szorosan együttműködve tárta fel az érintett elkövetői kör illegális tevékenységét.
A nyomozás előrehaladtával egyre több sértettről szereztek tudomást a hatóságok, és mindinkább körvonalazódott az elkövetők személye, valamint több bizonyíték gyűlt össze a terhükre róható bűncselekménnyel kapcsolatban.
A gyanú szerint az egymással többségében vérségi kapcsolatban álló román csoport tagjai leginkább Kovászna megye területén toboroztak embereket magyarországi munkavégzésre. Több százezer forintos fizetést és jó lakhatást ígértek nekik. Ehhez képest:
- Budapesten általában a hét minden napján dolgoztatták őket, napi 12-18 órában egy olyan hulladékfeldolgozó gyárban, ahol semmilyen védőfelszerelést nem kaptak, átfagyva kellett dolgozniuk, munkaközi szünetekben leülni sem tudtak, csak a munkagépek szalagjaira, és enni is csak azokon lehetett.
- A beígért bérüknek vagy csak egy részét kapták meg, vagy teljes egészében elvették tőlük annak okán, hogy az elkövetők abból fedezik a lakhatásukat és az étkezésüket.
- Szállást különböző, igen rossz állapotban lévő ingatlanokban biztosítottak számukra Budapesten, Szigetszentmiklóson, illetve Halásztelken. Olyan ház, illetve lakrész is akadt, ahol sem víz, sem fűtés, sem szigetelés nem volt. A benti hőmérséklet a kintinek felelt meg. A lepusztult, koszos, igénytelen szállásokon csak minimális élelmet kaptak a sértettek, akiknek elvették az okmányaikat, és nem adták vissza, ezzel is korlátozva az áldozatokat abban, hogy hátrahagyják az őket kizsákmányolókat.
- A gyárba általában gépkocsikkal szállították őket, és brigádvezető felügyelte munkájukat. Volt olyan is, akit ház körüli munkavégzésre is rákényszerítettek a 12-18 órás gyári munkát követően.
- Az őket kizsákmányoló rokonság egymás között cserélgette, adta és vette őket. A kiszolgáltatott férfiak és nők nagy része rettegett munkaadóitól, akiknek az egyike késeket és kardokat tartott rendszeresen magánál, illetve többen lőfegyvert is láttak nála.
A sértettek között akadt, akinek sikerült a családtól elszöknie, és feljelentést tett. A román hatóságok így szereztek tudomást a bűncselekményről. Magyar kollégáikkal együtt eddig összesen több mint 30 sértettet azonosítottak.
Az NNI Emberkereskedelem Elleni Osztálya – miután az Eurojust által szervezett koordinációs ülésen a JIT-et vezető magyar és a román ügyészek ebben megállapodtak – a román rendőrökkel és a munkavédelmi szakemberekkel közös akciónapot szervezett az elkövetők elfogására.
Több mint 70 rendőr november 12-én hajnalban egyszerre csapott le különböző helyszíneken. Budapesten, illetve Szigetszentmiklóson és Halásztelken hajtottak végre elfogásokat és kutatásokat. Mivel felmerült a lehetősége annak, hogy az egyik elkövetőnél lőfegyver lehet, ezért az ő elfogását a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége hajtotta végre. A realizálásokban részt vett a Készenléti Rendőrség bevetési egysége és rendészeti állománya is, valamint az NNI bűnügyi technikusai is. A nyomozók a kutatásoknál munkaszerződéseket, zálogjegyeket, jelenléti íveket, a sértettek visszatartott okmányait, mobiltelefonokat, SIM kártyákat, valamint több mint 40 millió forintot foglaltak le, és azokat a gépkocsikat is, amikkel a szállításokat végezték. Ezen túl több ingatlant zár alá vettek.
A magyar akcióval párhuzamosan a román rendőrök kutatásokat tartottak az elkövetők három ismert sepsiszentgyörgyi ingatlanjaiban, ahol több millió forintot, illetve arany ékszereket foglaltak le.
Az összehangolt műveletben az NNI nyolc személyt fogott el: öt férfit és három nőt. Köztük apát és fiát, egy házaspárt, illetve testvéreket.
Mindegyiküket emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsították meg. Legtöbbjüket több ember sérelmére, rendszeres előny szerzése céljából munkavégzésre megtévesztéssel, a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírással, erőszakkal és fenyegetéssel kényszerítve elkövetett bűncselekménnyel. A nyomozók mind a nyolcukat bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a bíróság hat gyanúsított vonatkozásában el is rendelt, két főt pedig bűnügyi felügyelet alá helyezett.
A közös akció napján és azt követően az NNI több mint 30 személyt hallgatott ki tanúként, akiket a hulladékválogató üzemcsarnokban, illetve az elkövetők lakcímein vontak intézkedés alá az akció kezdetén, munkavégzés közben. Számos munkást közülük emberkereskedelem és kényszermunka áldozataként azonosítottak, kiszolgáltatott és sérülékeny élethelyzetük okán többüket kimenekítették az elkövetők által fenntartott kizsákmányoló élethelyzetből és biztosították védett elhelyezésüket.
A román és a magyar rendőrök a továbbiakban is együtt dolgoznak az esetleges további sértettek azonosítása, valamint további vagyonelemek felkutatása érdekében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!