Olaf Scholz leszögezte, hogy Németország soha nem fog támogatni semmilyen békediktátumot, és azt is, hogy Oroszország győzelme és Ukrajna összeomlása nem teremtene békét.

A német kormányfő szerint bármilyen, Ukrajnáról folytatott tárgyalásnak tiszteletben kell tartania az ország szuverén függetlenségét.

Ukrajnának bármilyen tárgyalásos megoldás végén olyan haderővel kell rendelkeznie, amely képes visszaverni egy esetleges újabb orosz támadást. Ez anyagilag, logisztikailag és pénzügyileg óriási kihívás

 – fejtegette a német kancellár, kiemelve, hogy ehhez a harcok beszüntetése után is szükség lesz Európa és a transzatlanti partnerek támogatására.

Trump alelnöke nem bratyizik már Scholzcal: „nem lesz már sokáig kancellár”

J. D. Vance és köre lesújtóan vélekedhet a posztján megingó német politikusról, akivel a müncheni biztonsági konferencián nem kíván találkozni.

A szociáldemokrata politikus egyúttal szót emelt Európa és Amerika biztonságának különválasztásával szemben is.

Világossá tette azt is, hogy Németország a jövőben is jelentős mennyiségű hadianyagot vásárol majd az Egyesült Államoktól, de egyúttal kijelentette, hogy erős európai fegyveriparra van szükség.

A közelgő választásokkal kapcsolatban Olaf Scholz nyomatékosította, hogy a németek visszautasítják, hogy kívülről bárki is beavatkozzon az Alternatíva Németországnak párt javára. Mint mondta: „ez nem járja, különösen nem barátok és szövetségesek között”.

„Csak mi dönthetjük el, hogy a demokráciánk merre haladjon tovább”

– hangoztatta a német kormányfő, majd hozzátette:

 „Mi és senki más!” 

Friedrich Merz, a konzervatív, ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltje is felszólalt a konferencián, és egyértelművé tette, hogy Ukrajna esetleges tagságáról a NATO-szövetségeseknek közösen kell határozniuk.

„A legutóbbi NATO-csúcs óta konszenzus van a NATO-ban, hogy Ukrajnának meg kell adni a tagság perspektíváját. Ha ezt meg akarjuk változtatni, akkor azt közösen kell megtennünk”

– szögezte le.

A konzervatív politikus elmondta: nem tud egyetérteni azzal, ha valaki már a Moszkvával folytatandó tárgyalások előtt elvetné Ukrajna potenciális NATO-tagságát – számolt be róla az MTI.