Vastag, ragacsos, fekete nyersolajréteg borítja Nigériában azokat a földeket, amelyek a Trans-Niger csővezeték mentén húzódnak, a Royal Dutch Shell csoport által 1965-ben épített, napi 180 ezer hordó szállítására képes olajvezeték ugyanis  az évek során számtalan szivárgás forrása volt.

A károkért a helyiek a Shell nigériai leányvállalatát, a Shell Petroleum Development Co. Nigeria-t (SPDC) teszik felelőssé, amely 55 százalékban egy nigériai állami vállalat, 30 százalékban pedig a Shell tulajdonában áll.  A Shell azt állítja, hogy az SPDC a létesítményeiből származó olajkiömlések által érintett területeket az okoktól függetlenül is megtisztítja.

Kapcsolódó

Ám januárban a Shell bejelentette, hogy 1,3 milliárd dollárért eladja az SPDC-t a Renaissance Africa Energy Co. nevű helyi konzorciumnak – összegezte a Bloomberg.

A Shell az eladásokat kulcsfontosságúnak nevezte azon erőfeszítéseihez, hogy „2050-re nettó nulla energiafelhasználású vállalkozássá váljon”. A vállalat azt mondja, a portfólióját egyszerűsítheti, ha kiszáll a Niger-deltában folyó szárazföldi olajkitermelésből, amely a Wood Mackenzie Ltd. tanácsadó cég szerint a Shell leginkább kibocsátás-intenzív műveletei közé tartozik.

Azonban civil megfigyelők és ügyvédek, akik környezetszennyezési ügyekben már szembeszálltak a Shell-lel a bíróságon, valami mást látnak a tranzakció mögött. Úgy vélik:

a leányvállalat kivezetése az anyavállalatból felmentheti a Shell-t az SPDC létesítményeiben ezután bekövetkező meghibásodásokért való felelősség alól. A már nem nyereséges, de még mindig veszélyes infrastruktúra leszerelésének költséges feladata pedig a vevő helyi konzorciumra hárulhat.

Iniruo Wills ügyvéd, a Niger-delta torkolatánál fekvő Bayelsa állam korábbi környezetvédelmi biztosa egyenesen úgy fogalmazott: „ez az eladás egy nagy átverés”.

A Renaissance és a Shell képviselői az üzlet titkosságára hivatkozva nem kívántak részleteket közölni a megállapodás pénzügyi tartalmáról. A Shell mindössze annyit közölt: a Renaissance-szal kötött megállapodás célja, hogy a régióban végzett tevékenységét a tengeri eszközökre összpontosítsa, és nem mentesíti az SPDC-t a felelősség alól az eladás előtt okozott károk esetleges megtisztítása vagy helyreállítása tekintetében. 

Egy 2001-es olajszennyezés a Niger-deltában Etelebuban
Olajszennyezés a Niger-deltában a nigériai Etelebuban 2001. márciusában
Kép: Getty Images, Chris Hondros

A Shell egyébként az eladás után továbbra is profitálhat a nigériai műveletekből: a cég egy másik leányvállalatán keresztül megtartja részesedését a Renaissance-hoz köthető üzletekben. De a már nem jövedelmező struktúra leszerelésének költséges feladatától megszabadulhat, az már az utódokra hárulhat.

Az pedig, hogy a gyakorlatban mi történik a károk felszámolásával, a jövő zenéje. Mindenesetre a szennyezés mértéke óriási:

a Természetvédelmi Világalap szerint a kitermelés első öt évtizedében a Shell és több tucatnyi más vállalat tevékenysége miatt a Niger-deltában kiömlött olaj mennyisége évente egy Exxon Valdez-katasztrófának felel meg.

A Shell azt állítja, a legtöbb szivárgást az okozza, hogy bűnözők csapolják meg a csővezetékeket, hogy olajat lopjanak. A helyiek ezzel szemben azt mondják, hogy a vállalat nem biztosítja kellőképpen a berendezéseit, nem ássa be a csővezetékeket, és nem szerel fel szivárgásérzékelőket.

A helyiek mindeközben a környezetvédőkkel karöltve perek sokaságát indították már a Shell ellen, és többet meg is nyertek.  2015-ben a vállalat 55 millió fontot (70 millió dollárt) fizetett egy Londonban, nigériaiak által indított per rendezésére. 2021-ben egy holland bíróság ítélte meg úgy, hogy a Shell felelős két szennyezéséért, ekkor 15 millió eurós (16 millió dolláros) kártérítésre kötelezték.

2023 novemberében pedig egy brit bíróság helyt adott 13 ezer, a szivárgás után kártérítést kérő ember keresetének, ezzel az eddigi legnagyobb összeg kifizetése fenyegeti a Shell-t.