Nem épített le annyi dolgozót a koreai SK két magyarországi cége, hogy vissza kelljen fizetniük a nekik korábban megítélt vagy kifizetett állami támogatásokat – írta meg a Telexnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium, miután a lap az elbocsátásokra és az esetleges gyárbezárásra vonatkozó kérdéseit megküldte a tárcának.
Bár a lap kíváncsi lett volna arra, hogy a külügy meg tudja-e erősíteni, hogy az SK On dolgozói létszáma tavaly április és december között több mint 500 fővel csökkent, december óta pedig újabb több mint 100 munkahely szűnt meg, és arra is, hogy tudnak-e valamit arról, hogy az SK akár be is zárhatja a komáromi gyárát, és termelést Iváncsára helyezheti át, ezeket a kérdéseket figyelmen kívül hagyták, csak arra érkezett válasz, hogy vissza kell-e fizetnie az SK On-nak vagy az SK BM-nek az állami támogatást, ha bizonyos létszám alá csökken az állományuk, ez aktuálissá vált-e, vagy válhat a jövőben.
A külügyminisztérium válaszában ez áll:
A HIPA által koordinált beruházások esetében megkötött Támogatási Szerződések mindegyike tartalmaz létszámfenntartásra vonatkozó kötelezettségvállalásokat. Amennyiben egy vállalat nem teljesíti ezeket az előírásokat, részleges vagy teljes támogatás-visszafizetés válhat szükségessé.
A válaszban azt is leszögezik, hogy a létszámhoz kapcsolódó kötelezettségek ellenőrzésére a beruházások befejezését követően évente kerül sor a fenntartási időszak alatt, és 2024-ben az érintett vállalatok egyetlen esetben sem sértették meg a szerződéses kötelezettségeiket.
Szerdán derült ki, hogy a koreai SK az elmúlt egy évben több mint ezer külsős és több mint ötszáz belsős kollégáját építette le, a létszámcsökkentés pedig még mindig tart, a munkások között pedig az a hír járja, hogy az SK On komáromi és iváncsai gyárai közül a komáromit akár be is zárhatják.
Komárom megmenekül az akkugyár mérgétől?
A Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal jelentősen lecsökkentette a komáromi SK akkumulátorgyárak egészségkárosító NMP-kibocsátási határértékeit. A határértéket a korábban – a Greenpeace szerint szabálytalanul – engedélyezett 150 mg/m³ helyett nem csupán a zöldek által követelt 2 mg/m³-es szintben állapították meg, hanem ennek a felére, 1 mg/m³-re módosították. Erről itt írtunk többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Digitális földrengés söpri el a ma ismert bankrendszert?

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Tilosban járnak a lakáskiadók, bekeményítenek a fővárosban
