Csak a jármű tetejére helyezett villogóval lehet jövő januártól megállni a spanyol autópályák szélén - hívja fel a figyelmet  a német autóklub, az ADAC jelzése alapján a Totalcar.

Ez egyben azt is jelenti, hogy nem tehetnek ki az autósok elakadásjelző háromszöget baleset vagy meghibásodás esetén.

A változásokat a spanyol közlekedési hatóság, a DGT (Dirección General de Tráfico) azzal indokolta, hogy az új hordozható villogó használata jelentősen javítja a közlekedők biztonságát.

A jelenlegi háromszög nagy kockázatot rejt magában, mivel a járművezetőknek baleset vagy meghibásodás esetén el kell hagyniuk a járművüket, és végig kell gyalogolniuk a leálló sávon, hogy a jelzést megfelelő távolságra helyezzék el.

Az ehelyett használandó új, hordozható, elemmel működő villogólámpa erős sárga jelzést ad, és hatótávolsága akár egy kilométer is lehet. Ennek célja, hogy még rossz látási viszonyok, például köd, eső, vagy sötét esetén is messziről látható jelzést bocsásson ki.

A lámpáknak vonatkozó előírás szerint

a V16-os villogóknak legalább 30 percig, 360 fokos szögben szakaszosan sárga vagy narancs színű fényt kell tudniuk kibocsátani. Emellett rendelkezniük kell mobiltelefon-hálózathoz való csatlakozással is.

Az új spanyol szabályozás szerint a villogós megoldás csak a gyorsforgalmi utakon lesz kötelező, más utakon, például a városokban továbbra is lehet majd a háromszöget használni.

Aki azonban nem teszi ki a villogót a sztrádákon, annak 80-2000 eurós büntetést kell fizetnie a szabályok megsértéséért.