Júniusban a spanyol kormány csökkentette az olívaolaj adóját, hogy megfizethetőbbé tegye, még akkor is, ha az árak az idén kissé csökkentek – írja a Reuters. Spanyolország legnagyobb szupermarket-lánca, a Mercadona például az idén 25 százalékkal csökkentette az olívaolaj árát, és ezen a héten már 1 literes kiszerelést kínál 7 euró alatt, hogy visszaszerezze vásárlóit – közölte egy vállalati forrás.
Spanyolország legnagyobb olívaolaj-palackozó szövetsége, az Anierac szerint a spanyolok 107 millió liter (28,3 millió gallon) olívaolajat vásároltak 2024 első felében, szemben a 179 millió liter napraforgóolajjal. A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint egészen az idei évig az olívaolaj volt a legnépszerűbb étolaj a spanyol háztartásokban, 2023-ban az eladások 62 százalékát, míg a napraforgóolaj csaknem 34 százalékát tette ki.
Kapcsolódó
Az olívaolaj mennyiségi értékesítése 18 százalékkal esett vissza 2023 első félévéhez képest, a napraforgóolaj értékesítés volumene 25 százalékkal nőtt.
Általában Spanyolország szállítja a világ olívaolajának mintegy 40 százalékát, de a tavaszi hőhullámok és az elhúzódó szárazság csökkentette az olívatermést az elmúlt két évben, így az olívaolaj ára rekordszintre emelkedett.
A Földművelésügyi Minisztérium 2023-as élelmiszerfogyasztási tendenciáiról szóló jelentése szerint ez a mediterrán étrend alapelemeit a spanyolországi szegény háztartások számára elérhetetlenné tette, tavaly év végén főként a közép- és felső-középosztálybeli háztartásokban fogyasztottak olívaolajat.
Az egyliteres extra szűz olívaolaj tavaly 14,5 euróba került néhány szupermarketben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Lesújtó bizonyítvány érkezett, a Belügyminisztérium a pánikgombra tenyerelt

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Putyin lebukott, egész végig ez lehetett a háború célja?

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
