Csökken Európa üzleti helyszínként játszott vonzereje, gyengül a versenyképessége az Európai Bizottság jelentéstervezete szerint, amelyet előreláthatólag a jövő hét közepén mutatnak be. A német dpa hírügynökség rendelkezésére bocsátott dokumentum szerint az Európai Bizottság egyértelmű gyengeségeket lát a gazdasági versenyképességben és a növekvő versenykényszer miatt egyre inkább az európai gazdaság fellendítésére összpontosít. A jelentésben az Európai Bizottság kulcsfontosságú gyenge pontokat azonosít.

A jelentés szerint 2008 és 2021 között az Európában alapított úgynevezett „unikornis startupok" – azaz a később egymilliárd dollárnál nagyobb értékű startupok – csaknem egyharmada külföldre tette át székhelyét, túlnyomó többségük az Egyesült Államokba. A világ 50 legnagyobb technológiai vállalata közül mindössze négy európai.

Az Európai Bizottság várhatóan február végén nyújt be egy jelentős jogalkotási javaslatot a jelenlegi gazdasági kihívások kezelésére.

A jelentés szerint az európai termelékenység – az egy óra munkával termelt hozzáadott érték – elmarad az Egyesült Államokétól, de jobb, mint az Egyesült Királyságé és Japáné.

Az EU gazdaságának versenyképessége szenved a strukturálisan magas energia- és villamosenergia-árak miatt. Ez utóbbiak két-háromszor magasabbak, mint az Egyesült Államokban. Emellett hiány van képzett munkaerőből, és a túlburjánzott bürokrácia megakadályozza, hogy az európai egységes piac teljes mértékben kiaknázza potenciálját.

Markus Ferber, a CSU gazdaságpolitikusa úgy látja, hogy a jelentéstervezet ébresztő felhívás a cselekvésre. A jelentésből kiderül, hogy a versenyképesség kérdésének a jövőben a Bizottság munkáját átható vezérfonalnak kell lennie – mondta, megjegyezve, hogy a jólét jelentős csökkenésének veszélye áll fenn.

Tarkón vágták almával Jeff Bezost, előztek a nagyok

A mesterséges intelligencia térnyerésével a technológiai vállalatok 2024-ben jelentősen növelhették a márkaértéküket. Az Apple, a Microsoft és a Google dinamikusan fektet be új termékekbe, köztük az AI-be, ezzel az élre kerültek a legértékesebb márkák listáján, megelőzve az Amazon online kiskereskedőt. Erről itt tudhat meg többet >>>