A turisztikai szakmai szervezetek és vállalkozások javaslatait, valamint a jogszabály társadalmasítása során beérkezett észrevételeket figyelembe véve döntött a Nemzetgazdasági Minisztérium a kötelező szálláshely-minősítés további díjmentessége mellett – írta közleményében a tárca.
Ennek megfelelően visszavonja a társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetét, amely a szálláshely-minősítési tevékenységhez kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak szabályozását célozta.
Magyarország kormánya elkötelezett a turizmus fejlesztése és az ágazat versenyképességének erősítése mellett, hiszen a szektor kiemelt szerepet játszik a gazdasági növekedés előmozdításában és a munkahelyteremtésben. A 2024-es rekordév is bizonyította, hogy a turizmus a magyar gazdaság egyik fő motorja: a GDP közel 13 százalékát biztosítja, és jelentős mértékben járul hozzá a költségvetési bevételekhez is – írták.
2025 a családok és a vállalkozások éve, a turizmus pedig 400 ezer magyar család megélhetését biztosítja.
A szálláshely-minősítési eljárás kapcsán lefolytatott társadalmi párbeszéd világosan rámutatott arra, hogy a díjmentesség fenntartása olyan széles körű ágazati igény, amely hozzájárul a turizmus gerincét adó kis- és középvállalkozások növekedési lendületének megtartásához és további erősítéséhez. Éppen ezért a minősítési eljárások továbbra is ingyenesek maradnak. A döntés egyszerre szolgálja a turizmusból élő családok gyarapodását és a teljes ágazat további fejlődését – áll a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nagy a baj: rendkívüli kormányülést hívtak össze a megállíthatatlanul terjedő vírus miatt

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Egyet tippelhet melyik uniós országban a legveszélyesebb a sofőrök vezetési stílusa
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Népharag zúdul a láncokra Európában, a vásárlók elmossák az élelmiszerinflációt

Hatalmas robbanással vált a tűz martalékává Putyin limuzinja, kitört a pánik Moszkvában – videó

Meglépte Musk: eladta az X-et, nem meglepő a vevő

Megvan a bukás oka: túl rondák a német autók?

Folyamatosan nő a halottak száma a földrengés után, egy irányítótorony a földből kiszakadva dőlt össze
