Magyarország immár két és fél éve az ukrajnai háború árnyékában él, közvetlenül tapasztalja annak negatív hatásait, például több mint egymillió menekült érkezése, illetve az egekbe szökő infláció és energiaárak formájában - mondta Szijjártó Péter.
Felidézte, hogy az utóbbi tíz évben számos olyan európai uniós találkozón vett részt, ahol távoli fegyveres konfliktusokról volt szó, és a közösség ilyenkor rendre béketárgyalásokat és diplomáciai rendezést sürgetett. Ezzel szemben most, az ukrajnai háború esetében nemcsak, hogy teljesen eltérő az EU-s álláspont, de
ha valaki békéről, tárgyalásokról beszél, azt azonnal meg is bélyegzik, kémnek, trójai falónak nevezik.
Szijjártó Péter rossz megközelítésnek nevezte, hogy mára gyakorlatilag megkérdőjelezték a diplomácia legitimását ezzel, és hangsúlyozta, hogy nem pusztán azokkal kell tárgyalni, akikkel teljes az egyetértés. Épp az az igazi diplomáciai teljesítmény, ha olyanokkal folytatnak megbeszélést, akikkel fontos kérdésekben eltérőek az álláspontok.
Nemcsak elfogadhatatlan, hanem felháborító is, hogy egy országot mindössze azért megbélyegeznek a XXI. században, mert a diplomáciai megoldás mellett érvel és a kommunikációs csatornákon keresztül tárgyal azokkal is, akikkel nincsen egyetértés fontos kérdésekben.
Leszögezte, hogy a háborúpárti európai politikusok közelmúltbeli támadásai csak még inkább megerősítik a magyar kormány eltökéltségét a békemisszióját illetően.
Szijjártó Péter New Yorkban Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is tárgyalt. Ismét hangsúlyozta, hogy amennyiben nincsen megoldás a csatatéren, akkor a megoldásnak a tárgyalóasztalnál kell megszületnie.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg