„Azzal, hogy a szlovák parlament módosításokat hajtott végre a Büntető Törvénykönyvön, enyhítették az Európai Bizottság (EB) aggályait” – mondta Veerle Nuyts, a bizottság szóvivője keddi nyilatkozatában. 

Hozzátette: még folynak a megbeszélések a szlovák hatóságok és a bizottság között a függőben lévő kérdések tisztázásáról.

A Bloomberg emlékeztet, hogy korábban az EB már azt fontolgatta: eljárást indít Szlovákia ellen, a Robert Fico miniszterelnök kabinetje által elfogadott büntetőjogi változások miatt.

A tervezett reform többek között megszüntette volna a különleges ügyészséget, és jelentősen csökkentette volna a súlyos bűncselekmények, köztük a korrupció büntetési tételeit és elévülési idejét.

Robert Fico sok mindenben követi a magyar miniszterelnököt, például nemrég kijelentette, hogy Ukrajna sosem fog csatlakozni a NATO-hoz az ő vezetése alatt. Erről itt olvashat többet >>>