A projektre csaknem 700 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a konzorcium a Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása című pályázati felhívásnak köszönhetően. A támogatásból a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. több mint 339 millió forint, a ProfiKomp Zrt. csaknem 310 millió, míg a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem 50 millió forint támogatásban részesült – írták közleményükben.
A tervek szerint a 2024. január 31-ig befejeződő projekt legfőbb célja, hogy gazdaságosan előállítható, rovar alapú fehérjét tartalmazó takarmánykeverékeket gyártsanak, és ezekből egy termékcsaládot alakítsanak ki.
Az egyes takarmányozási termékek receptúráját a baromfi- és sertéstenyészetekre, valamint ezek életkori sajátosságaira specifikusan alakítják ki
– írták.
A kutatás által Magyarország stratégiailag fontos versenyelőnybe kerülhet a takarmányozás területén a régiós versenytársakkal szemben azáltal, hogy a projekt megvalósítását követően kutatási eredmények és nagyüzemi takarmányozási kísérletek eredményei állnak majd rendelkezésre a feldolgozott rovarfehérjéről –olvasható.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy ez az alapanyag hasonlóan magas fehérjetartalmú, mint a szója, ezért alternatívát jelenthet annak kiváltására, csökkentve ezáltal a sok esetben génmódosított eredetű és/vagy az Európai Unión kívülről származó fehérjefelhasználást.
A projekt során a teljes technológiai láncra minőségbiztosítási rendszert dolgoznak ki a nyomon követhetőség érdekében
Ez szabályozza majd a folyamatot a rovarok táplálására szolgáló úgynevezett "szubsztrát" alapanyagok származási helyétől kezdve a rajta nevelt rovarokon át, az őket takarmányként elfogyasztó állatokból készült állati termékekig, mint például a hús, a tojás – áll a közleményben.
A nyilvános cégadatok szerint a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. értékesítésének nettó árbevétele 2021-ben több mint 14 milliárd 168 millió forint volt, 2020-ban meghaladta 12 milliárd 521 millió forintot. A nettó árbevétel nagyrészt belföldi értékesítésből származott. A társaság adózott eredménye 2021-ben csaknem 147 millió forint volt, egy évvel korábban pedig több mint 411 millió forint.
Egy fincsi rovarpöri? Európa köszöni, nem kér belőle!
Felgyorsultak az elmúlt években azok az innovatív élelmiszeripari fejlesztések, amelyek a hagyományos hús kiváltására alkalmas, széles körben elfogadottá tehető alternatív fehérjeforrásokkal akarnak betörni az élelmiszerek piacára. A klímaváltozás miatt felerősödő aggodalmak és az élelmiszerreformra vonatkozó tervek ugyanakkor kevésnek bizonyulnak, ha arról kell dönteni, lemondunk a húsról. Éppen ezért a rovarok is legfeljebb részben, közvetve lehetnek a jövő fehérjeforrásai. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót