Ahogy azt az Economx is megírta: a spanyol kormány nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva vétózta meg a Ganz-Mávag felvásárlási ajánlatot a Talgo vonatgyártó vállalatra.
A legújabb hírek szerint erre válaszlépésül
Kapcsolódó
visszavonta a Talgo spanyol szupervonatgyártóra tett vételi ajánlatát a Ganz-Mávag konzorcium.
A Telex szúra ki az El Periódico, spanyol lap cikkét, ami szerint a döntés azután született meg, hogy a 45 százalékban magyar állami alap, 55 százalékban pedig magánbefektetők tulajdonában lévő vállalat csütörtök délután Budapesten igazgatósági ülést tartott.
A konzorcium szerint nincs összhangban az uniós joggal az, hogy a spanyol kormány megvétózta a Talgo felvásárlását, emiatt a következő hetekben kezdeményezni fogják a megfelelő lépéseket, és nyitva hagyják az ajtót, hogy a jövőben vételi ajánlatot tegyenek a Talgóra
- írja a lap.
A hivatalos bejelentést még a spanyol értékpapír- és tőzsdefelügyelet (CNMV) előtt is közzé kell tenni.
A spanyol kormány hétfőn jelentette be a vétót; a spanyol titkosszolgálat (CNI) 18 hónapja elemezte a lehetséges magyar vevőt, ami arra utal, hogy már jóval a márciusi ajánlattétel előtt megkezdték a vizsgálódást. Elsősorban a Ganz-Mávag konzorcium és az orosz Transmashholding kapcsolatát találták problémásnak.
Az Európai Bizottság nem tartja problémásnak Spanyolország vétóját, Francesca Dalboni, a Bizottság pénzügyi stabilitásért és tőkepiaci unióért felelős szóvivője szerint a döntés előjoga az államé.
A Talgo azért is lehet fontos a spanyoloknak, mert a cég olyan technológiával rendelkezik, amivel mozgatható nyomtávú tengellyel tudnak vonatokat gyártani.
Ez lehetővé teszi, hogy a nagysebességű vonatok különböző nyomtávokon közlekedjenek és átlépjék az országok közötti határokat. A speciális technológia Oroszországnak is hasznára lenne az Ukrajna elleni háborúban, írta korábban az El País.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni