Bacsa György, a Ganz-Mavag igazgatósági elnöke szerint a spanyol kormány egyszerűen félretette az európai szabad vállalkozás jogát, különösen a tőke szabad mozgására vonatkozó részt. A spanyol vétó mögött pedig egyszerűen politikai okok állnak. 

A konzorcium jogi úton támadhatja meg a madridi döntést a spanyol legfelsőbb bíróságon

- szemlézi az Index a Financial Timest. 

Bacsa György hivatkozása: a tőke szabad mozgása az Európai Unió (EU) négy alapvető szabadságjogának egyike; az alapelv megsértésére vonatkozó panaszokat pedig az Európai Bíróság előtt lehet elbírálni.

Mint ismert, a spanyol kormány augusztus végén nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva vétózta meg a Ganz-Mávag felvásárlási ajánlatát a Talgo vonatgyártó vállalatra.

A spanyol kormány állítólag attól fél, hogy a technológia kérdések miatt a felvásárlást követően a Talgo otthagyná a spanyol piacot, ám erről szó sincs

- mondta a konzorcium elnöke, aki szerint ez legalább egy racionális gazdasági érv lehetne, de az elhangzott kifogások értelmezhetetlenek, és a spanyol kormánynak nincsenek igazán szakmai vagy jogi érvei. 

Az magyar ajánlat elutasításának valódi okait nem lehet megismerni, mert Spanyolország titkosította a döntését indokoló dokumentumokat. Azonban egy magas rangú spanyol kormánytisztviselő szerint

az egyik aggodalom így hangzik: Orbán Viktor „kemény jobboldali miniszterelnök” vezette oroszbarát kormánya olyan technológiát szerezne, amely Ukrajna újjáépítésében lehet hasznos, miután Moszkva teljes körűen megszállta az országot.

Bacsa György szerint a felvásárlás üzleti lehetőséget adott volna a Talgónak, hogy a nyugati piacain túl Kelet-Európában, valamint Közép-Ázsiába terjeszkedjen: „hídfőállás lett volna”.

A magyar konzorcium készen áll, hogy túllépjen Spanyolország „kettős mércéjén”, és újra megpróbálja lezárni az üzletet

- mondta a Ganz-Mavag igazgatósági elnöke.

A Portfolio az interjúból azt emelte ki, hogy Bacsa György kijelentette: a vállalatnak jelenleg nincs orosz kapcsolata. Nem nevezte meg ugyan a MaVag tulajdonosait, de elmondta, hogy a teljes listát elküldték a spanyol hatóságoknak.

A Talgo azért is lehet fontos a spanyoloknak, mert a cég olyan technológiával rendelkezik, amivel mozgatható nyomtávú tengellyel tudnak vonatokat gyártani.

Ez lehetővé teszi, hogy a nagysebességű vonatok különböző nyomtávokon közlekedjenek - Spanyolországban három féle is van - és átlépjék az országok közötti határokat. A speciális technológia Oroszországnak is hasznára lenne az Ukrajna elleni háborúban, írta korábban az El País.