Olcsó és hatékony megoldást dolgozott ki az Apopo a tuberkulózis baktériumának kimutatására: óriáspatkányokat vetnek be a szűrésben – számolt be a The Guardian.
A belga Apopo projekt 1995-ben indult, kezdetben aknák észlelésére képeztek ki patkányokat. A rágcsálók kivételes szaglását később a fertőző betegségek leküzdésében is felhasználták.
2007-ben Tanzánia lett az első ország, amely patkányokat használt a tbc szűrésére. Az Apopo jelenleg 81 klinikával dolgozik együtt az afrikai államban.
A tanzániai siker után más afrikai országok is bevethetik a rágcsálókat, hogy segítsenek kiszagolni a betegséget.
Maga az eljárás egyébként úgy zajlik, hogy a kenetekkel vagy a klinikákon végzett molekuláris tesztekkel negatívnak ítélt betegmintákat az Apopo laboratóriumába küldik a patkányok másodlagos szűrésére.
A speciálisan kiképzett afrikai óriáspatkányok a betegek köpetéből, illetve a tüdejéből és légutakból származó nyálkahártyából vett mintákat megszaglásszák és jelzik a pozitivitást.
Az idei kutatások azt mutatják, hogy a kezdetben negatív tesztek 52 százalékát értékelték a patkányok utóbb pozitívnak. A mintákat ezután klinikailag is mindig tesztelik, hogy megerősítsék a patkányok ítéletét. A kutatások azt mutatják, hogy
a patkányok megállapításai az esetek legalább 82 százalékában helyesnek bizonyultak.
A Dar es Salaam-i Tanzánia Állatorvosi Laboratóriumi Ügynökségben jelenleg körülbelül egy tucat patkány „dolgozik", hetente akár 400 köpetmintát is átvizsgálnak.
A program indulása óta több mint 900 ezer mintát elemeztek, és több mint 30 ezer tbc-s esetet mutattak ki.
A patkányokat előzőleg alaposan megtanítják arra, hogy felismerjék a betegséget okozó Mycobacterium tuberculosis (MTB) jelenlétét. „A patkányok magasan fejlett szaglóreceptorai képesek érzékelni az MTB-ért felelős illékony szerves vegyületeket, még azok alacsony jelenléti szintjén is” – mondja Dr. Joseph Soka, az Apopo laboratóriumának vezetője.
A patkányok percek alatt rengeteg mintát tudnak átvizsgálni, és alkalmazásuk sokkal olcsóbb, mint egy klinikai teszt. Egy patkányteszt ára 2600 shilling (90 penny) mintánként, szemben a kenetmikroszkópos 4700-7000 shillinggel, vagy a molekuláris teszt 42 000 shillingjével.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!