Emelkedtek a távol-keleti tőzsdék reggel, a japán Nikkei225 index 0,23 százalékos a kínai CSI 300 index 0,43 százalékos, a dél-koreai Kospi index pedig 1,24 százalékos pluszban zárt.
Emelkedéssel indul a reggel az európai piacokon is a határidős árfolyamok alapján az MBH Bank összefoglalója szerint. Az EUR/USD kurzus ma reggel 1,093 körül mozog, tegnap egy hónapja nem látott gyenge szinten is járt a dollár az euróval szemben, a japán jennel szemben 148 körül. A dollár további mozgásában a ma érkező amerikai nem-mezőgazdasági foglalkoztatottsági adatok lehetnek kulcsfontosságúak.
395 fölött mozog a forint az euróval szemben kisebb gyengülést mutatva a tegnapi szintekről annak ellenére, hogy a dollár gyengülése általában a feltörekvő devizák felértékelődésével jár együtt. A gyengülést egyrészről a ma reggel érkezett hazai inflációs adatok árazása, másrészről az euró felértékelődése okozta, ami mögött az áll, hogy az EKB lényegében kijelentette, hogy nem lesz áprilisban kamatvágás.
Pluszban zártak az európai és amerikai indexek csütörtökön, a tegnapi nap fő eseménye az EKB kamatdöntése és Jerome Powell kongresszusi meghallgatása volt. Az EKB a kamatok tartása mellett döntött, a Fed elnöke pedig megerősítette, hogy 2024-ben már lazítás érkezhet a Fed részéről, amennyiben az infláció tovább mérséklődik.
Eközben az NVIDIA újabb történelmi csúcsot ért el, szerdán 3, csütörtökön pedig további 4 százalékkal emelkedtek a vállalat részvényei, így tegnap átlépte a 900 dolláros szintet és afölött is tudott maradni. A hazai BUX index is zöldben zárt tegnap, az emelkedést a Magyar Telekom vezette.
A hozamok idehaza emelkedtek tegnap, a magyar állampapírpiac rövid oldalán a 3 hónapos DKJ hozama 1 bp-tal, a hosszú oldalán pedig 4-7 bázisponttal nőttek a hozamok. A 10 éves magyar referenciahozam 6,37 százalékra emelkedett, ezzel +406 bp volt a felára a német és +229 bp az amerikai azonos futamidejű kötvényhez viszonyítva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót