Összesen 22 dialízis központ kerülhet a tranzakció zárását követően a mostani akvizícióval a TritonLife-hoz - válaszolta a Napi.hu-nak Fábián Lajos, a TritonLife Csoport alapító-elnöke és szakmai stratégiai vezetője.
Ahogyan arról a múlt héten beszámoltunk a Gazdasági Versenyhivatal összefonódás bejelentése szerint a TritonLife Holding Zrt. 100 százalékban megvásárolhatja Magyarország egyik legnagyobb dialízist végző cégét a Fresenius Medical Care Beteiligungsgesellschaft mbH-tól.
A cégvezető az ügylet összegéről azt mondta: az a szerződés szerint szigorúan bizalmas, üzleti titok tárgyát képezi. De azt elárulta:
az elmúlt 5 évben a beruházásokra mintegy 14 milliárd forintot fordítottak, és több, mint 2 milliárdot költöttek kutatás-fejlesztésre és innovációra.
A TritoLife Csoport árbevétele 2022-ben elérte a 17,3 milliárd forintot, 2021 év végén pedig 11,5 milliárd forint nettó árbevételt realizáltak. Fábián Lajos szerint a társaság idei tervezett nettó árbevétele már meghaladja a 20 milliárd forintot is - válaszolta a Napi.hu-nak.
Magyarországon a dialízisközpontok zömmel külföldi cégek tulajdonában működnek, a francia hátterű Diaverumnak, és a német B.Braun Avitumnak is vannak jelentős számban centrumai.
Magyarországon nagyságrendileg 1,5 millió embert érint valamilyen vesebetegség. Körülbelül tízezer krónikus vesebeteg él az országban. Mellettük nagyjából ugyanennyien részesülnek átmenetileg dialízisben akut veseelégtelenség miatt. Az érintetteknek hetente háromszor kell felkeresniük egy-egy dialízis központot.
A művesekezeléseket Magyarországon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozza, az ellátás a betegek számára térítésmentes, a dialízisközpontok pedig túlnyomórészt magántulajdonban vannak.
A TritonLife Csoport 2021-ben abszolút számok tekintetében a harmadik, de – ha a biztosítási bevételeket és az állami NEAK-finanszírozást nem számoljuk, akkor – valójában már a legnagyobb integrált magyar magánegészségügyi szolgáltató volt, mondta Fábián Lajos.
A művesekezelésekkel kapcsolatban megjegyezte: a Fresenius által a múltban és a jelenben elvégzett kezeléseket folytatják tovább, a 22 központban több mint 2500 beteg folyamatos ellátását végzik majd.
Hogy a tulajdonosváltásból a betegek éreznek-e valamit, Fábián Lajos azt mondta: a privát működésből adódó rugalmasság és hatékonyság előny, amiből egyértelműen a páciensek profitálhatnak majd, ha lezárult a tranzakció. Megfelelő szakmaisággal állnak ehhez a kérdéshez is. Ugyanakkor nagyon korai ilyen kérdésekről beszélni, hiszen a tranzakció zárása még messze van.
A társaságnak élő finanszírozási szerződései vannak, ezek mentén végzik majd a betegellátást. Azt Fábián Lajos is elismeri, hogy jelenleg nagyon alulfinanszírozott a dialízis kezelés Magyarországon. A művese kezelésekre fordított összeg még a környező, volt szocialista országok normatíváinál is alacsonyabb.
Jelentős lemaradásban vagyunk
Ma ott tartunk, hogy Magyarországon az egy dialízis kezelésre jutó állami finanszírozás nemcsak a Visegrád-országok, hanem Románia és Albánia szintjétől is jelentősen elmarad - írja Rádai Tamás, az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének igazgatója véleménycikkében.Kiemelte: hogy 2011. óta a kórházak és járóbeteg-ellátók állami finanszírozása közel háromszorosára nőtt, ami örvendetes. Ezzel szemben azonban a dialízis kassza bővülése a 20 százalékot sem érte el.
Magyarországon nagyságrendileg 1,5 millió embert érint valamilyen vesebetegség. Körülbelül tízezer krónikus beteg él az országban. Mellettük nagyjából ugyanennyien részesülnek átmenetileg dialízisben akut veseelégtelenség miatt.
Az érintetteknek hetente háromszor fel kell keresniük egy dialízis központot.
Kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy a dialízisre szoruló magyar betegek is megkapják azt, amit hasonló méretű és hasonló gazdasági helyzetű országokban az ottani polgárok megkapnak. Nagyon jó lenne legalább a horvát, vagy szlovák norma környékére kerülni. Ez sokat segítene a munkaerő megtartásában és a dialízisre szoruló betegek ellátásban is. Úgy véli: a közellátásban stratégiai szerepet betöltő magán egészségügyi szolgáltatók és az állami ellátórendszer egymásra utaltsága ebben a szegmensben is fontos a hatékony, a beteg érdekeit szolgáló együttműködési modell kialakításához.
A központokban dolgozókra, a szakképzett munkaerőre szüksége van a TritonLife-nak. A csoport által foglalkoztatott orvosok száma 2022-ben 40 százalékkal, 635-re emelkedett, a magasan képzett szakdolgozók és egyéb foglalkoztatottak létszáma pedig 78 százalékkal, 544-re nőtt – sorolta.
Jelen esetben a zárás még messze van, mondta Fábián Lajos, de ha megtörtént, akkor jöhet egy olyan fázis, mikor a szinergiákat keresnek majd, és összehangolják a kiszolgáló szervezet működését a TritonLife csapatával.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!