Donald Trump 2024-es újraválasztása óta a világ milliárdosai közül többen jelentős vagyongyarapodásnak örülhettek, különösen azok, akik az ő politikáját támogatták. A világ leggazdagabb emberének is jól indult a „trumpista karrierje”, Elon Musk ugyanis jelentős összegekkel támogatta az amerikai elnök kampányát, vagyona pedig tavaly mintegy 170 milliárd dollárral 440 milliárd dollár fölé nőtt – korábban ilyen magasságokban senki sem járt. Musk ezt elsősorban a Tesla részvényeinek több mint 65 százalékos emelkedésének köszönhette, valamint a SpaceX részvény-visszavásárlásainak.

Musk lényegében „bevásárolta” magát Donald Trump kormányába: hiába mondta korábban Trump, hogy így lesz, mégis sok elemzőt megdöbbentett a hír, hogy Musk lett a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (Department of Government Efficiency, DOGE) vezetője.
Azóta viszont óriási bukóban van a világ leggazdagabb embere: idén a vagyonának több mint negyede elpárolgott, a Bloomberg jelenleg 320 milliárd dollárra taksálja Musk vagyonát, ami év eleje óta 113 milliárdos mínuszt jelent.

A második leggazdagabb ember jelenleg a világon Jeff Bezos Amazon-tulajdonos, aki abban is második, hogy Musk mögött ő bukta a második legnagyobb összeget év eleje óta, mintegy 21,3 milliárd dollárt. Bezos vagyonát 217 milliárdra taksálják.

Bezost a rangsorban Larry Ellison, az Oracle társalapítója követi szintén közel 20 milliárd dolláros vagyonveszteséggel. Hasonló mértékben csökkent a vagyona Larry Page és Sergey Brin Google-alapítóknak is (19,3 milliárd, illetve 18 milliárd dollárral).
Trump beiktatásán Musk és Bezos mellett Mark Zuckerberg is feltűnt: a Facebook mögött álló Meta részvényei azóta igen vegyes képet mutatnak, ugyanis január 21-én még 616 dolláron álltak, majd szűk egy hónap alatt 730 dollár fölé emelkedett az árfolyam, azóta viszont zuhannak a Meta-részvények, pénteken 596 dolláron zártak. Zuckerberg vagyona összességében idén eddig alig változott: a plusz 3,4 milliárddal a Bloomberg szerint 211 milliárdja van, amivel Bezos mögött a harmadik leggazdagabb ember.
Kinek jött be eddig 2025?
Év eleje óta a legnagyobb „nyerőben” a 94 éves Warren Buffett van: vagyona több mint 21 milliárd dollárral 163 milliárdra nőtt, amivel megelőzte Bill Gatest is, így jelenleg a Berkshire Hathaway vezére a hatodik leggazdagabb a világon. Ez már csak azért is érdekes és talán nem várt fejlemény, mert
Warren Buffett korábban inkább demokrata-párti volt,
legalábbis 2008-ban és 2012-ben Barack Obamát támogatta, míg 2016-ban Hillary Clinton mellett állt ki nyilvánosan. Azóta viszont tudatosan nem foglal állást a politikában – sem a 2020-as, sem pedig a 2024-es választáson nem állt be egyetlen jelölt mögé sem.
Döntésének oka főként az, hogy aggasztja a közösségi médiában terjedő félretájékoztatás és a nevével visszaélő hamis hírek. A CNBC-nek korábban azt mondta,
„nem akarja, hogy az emberek elhiggyék, ő bárkit is befolyásolna a szavazásban vagy a befektetéseikben”.
A Yahoo cikke szerint a választások előtt sok demokrata-párti azt várta, remélte, hogy Buffett ezúttal mégis állást foglal, és beáll mögéjük, ez végül nem történt meg – ellenben lánya a demokratákat választotta.

Warren Buffett idei eddigi vagyongyarapodása azért is figyelemreméltó, mert a 20 milliárdos növekedést mások megközelíteni sem tudták. Három kínai és egy amerikai befektető vagyona nőtt még 10 milliárd dollár felett 2025-ben, közülük Lei Juné, a Xiaomi elnökéé a leginkább – 15,8 milliárdos gyarapodásával ő a Bloomberg szerint a világ 30. leggazdagabb embere 45,5 milliárdos vagyonával.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Változik a saját autó birtoklásának szabálya
