Elhárulhatnak a jogi akadályok a Tesla teljesen önvezető autója, a Cybercab elől, miután úgy tudni, Donald Trump hajlandó ezügyben törvénymódosításra - számolt be a Totalcar.
A Tesla még október közepén mutatta be következő nagy újítását, a teljesen önvezető Cybercabet. Bár Elon Musk autóiban eddig is volt valamilyen önvezető rendszer,
az új modell különlegessége, hogy egyáltalán nincsenek benne hagyományos kezelőszervek. Az utasok tehát semmilyen módon nem tudnak beleavatkozni az önvezető rendszer működésébe.
A jelenlegi amerikai törvények szerint azonban egy kezelőszervek nélküli autó forgalomba hozatalához a nemzeti közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) külön engedélye kell. Ezt önmagában is rendkívül nehéz megszerezni, de ennek birtokában is maximum évi 2500 példány gyártható az adott önvezető modellből. Ez nyilvánvalóan igen kevés a Tesla számára.
A jogi szakértők szerint törvénymódosításra lenne szükség ahhoz, hogy Elon Musk nagy tételben árulhassa a Cybercabet. Donald Trump újraválasztásával azonban lehet, hogy ez hamarosan megtörténik.
A Bloomberg információi szerint Trump csapata elmondta: "az egyik legfontosabb feladat", hogy elhárítsák a jogi akadályokat az önvezető autók előtt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!