Donald Trump elnök kormánya azt tervezi, hogy megszünteti a Gavi, a szegény országokban élő gyermekek oltóanyag-vásárlását segítő szervezet amerikai finanszírozását, és csökkenti a malária leküzdésére tett erőfeszítéseit – ezt találta a Reuters, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége által készített dokumentumban több ezer megszorítás mellett.
Az adminisztráció továbbra is finanszíroz bizonyos támogatásokat, amelyek a HIV és a tuberkulózis kezelésére szolgáló gyógyszereket fizetik, és élelmiszersegélyt nyújtanak azoknak a nemzeteknek, ahol polgárháborúk dúlnak, és amelyeket természeti katasztrófák sújtanak.
A Reuters emlékeztet,
Washington drasztikusan visszafogta a külföldi segélyeket Trump hivatalba lépése óta, és a szerződések mintegy 80 százalékát azonnal felbontották, ami káoszt, zűrzavart okozott világszerte.
A 281 oldalas dokumentum 898 olyan programot sorol fel, amelyek továbbra is aktívak maradnak, összesen 78 milliárd dollárnyi kiadással – ezek nagy részét már kifizették. A dokumentum szerint összesen 5341 támogatást szűntetnek meg, ami valamivel kevesebb mint 76 milliárd dollár spórolást jelent.
A Gavi a megvonásról azt mondta, hogy az Egyesült Államok támogatása a műveletekhez létfontosságú.
– áll az X-en megjelent közleményben.
A globális vakcinaszövetség célja, hogy segítse az alacsonyabb jövedelmű országok védekezését a halálos betegségek ellen, és 2020 óta a Gavi munkájának köszönhetően mintegy egymilliárd gyermek kapott védőoltást világszerte.
Életek forognak kockán, amiért Trump elzárta a pénzcsapot
A USAID támogatások befagyasztása súlyos csapást mérhet a globális egészségügyre. A WHO főigazgatója szerint a döntés akár milliók halálát is okozhatja, miközben a malária és a HIV/AIDS elleni küzdelemben elért eredmények is veszélybe kerülnek.Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma