Donald Trump elnöki beiktatása óta hozott külpolitikai, és vámokkal kapcsolatos döntései kapcsán az emberek kapkodhatják a fejüket, annyira felgyorsultak az események.
Vajon megúszhatjuk az amerikai vámok negatív hatásait Magyarországon? – többek között erről kérdeztük Eszterhai Viktort, az NKE John Lukacs Intézet tudományos munkatársát, akitől azt is megtudhattuk, hogy a jelenlegi világpolitikai helyzet a történelem mely korszakával mutat párhuzamot.
– Az amerikai elnök kiengedte a szellemet a palackból. Gyökeresen megváltozik minden a világkereskedelemben?
– Igen, az amerikai külpolitika alakulása jelentősen befolyásolhatja a világkereskedelmet. Az Egyesült Államok protekcionista intézkedései egyértelmű jelei annak, hogy a liberális világrend véget ér, magával rántva annak intézményeit és szabályait. Ez alól a szabadkereskedelem sem kivétel, hiába szólnak erős gazdasági érvek a fenntartása mellett.
Az átalakuló világrendben a nagyhatalmak egyre inkább eszközként tekintenek a kereskedelemre, amelyet saját relatív előnyeik növelésére és belső megerősítésükre használnak.
– Mi a célja az amerikai vámoknak, és mennyi időt vesz igénybe a bevezetésük?
– A vámok elsődleges célja a hazai ipar védelme és az amerikai gazdasági kapacitások újjáépítése. Az ipar jelentős része a globális értékláncok miatt az elmúlt évtizedekben félperifériás országokba – például Kínába, Délkelet-Ázsiába, Mexikóba vagy akár Magyarországra – települt.
Az ipar visszacsábítása az Egyesült Államokba csak mesterséges eszközökkel érhető el, és ezt a célt szolgálják a vámok.
Az, hogy egyes országokkal szemben milyen vámokat vezetnek be, nagyrészt az alkudozások kimenetelétől függ. Egy dolog biztos: az USA érdekei nem sérülhetnek súlyosan ebben a folyamatban.
– Függetleníteni tudja magát valamelyik ország a Trump által elindított folyamatoktól?
Egyetlen ország sem kerülheti el teljesen a változások hatásait, de azok az államok, amelyek erős gazdasági alapokkal és szilárd, centralizált hatalmi struktúrával rendelkeznek – például az USA, Kína és egyre inkább India – jobban alkalmazkodhatnak.

Az Európai Unió számára különösen nagy kihívást jelenthet ez a helyzet, mivel a Trump-féle külpolitika gyengítheti az EU kohézióját, miközben az amerikai gazdasági stratégia elszívhatja az erőforrásokat, például a befektetések követelése, vagy a magasabb katonai kiadások révén. Ezzel tovább csökken az Unió gazdasági súlya.
Eljönnek a trumpi békeidők? Drasztikusan növeli a hadi kiadásait az EU
A következő évtizedben közel 500 milliárd eurót költene a védelmi képességei fejlesztésére az Európai Unió. António Costa, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a projekt finanszírozásba a magántőkét is bevonnák.– Új világrend születésének vagyunk szemtanúi?
– Igen, egy multipoláris világrend kialakulása zajlik, amelyben a nagyhatalmak saját érdekszféráik megerősítésére törekednek.
A jelenlegi helyzet leginkább az 1871–1914 közötti időszakhoz hasonlítható, amikor két domináns pólus – akkor Németország és Nagy-Britannia, ma az USA és Kína – között fokozódott a gazdasági és katonai verseny.
A mai helyzet sok szempontból emlékeztet arra, ahogyan Nagy-Britannia globális pénzügyi központként döntő szerepet játszott a világ eseményeiben, míg Németország egyre növekvő ipari bázisával fokozatosan ellensúlyt képezett a korábbi vezető hatalommal szemben. A hidegháborúra jellemző ideológiai blokkok azonban nem alakultak ki; helyettük az alkudozás és a nyers önérdekérvényesítés vált meghatározóvá. A két főszereplő mellett a középhatalmak is aktívan alakították és alakítják a világpolitikai eseményeket. Az akkori fegyverkezési spirál, a szövetségi rendszerek polarizációja és a regionális konfliktusok (például a Balkán) párhuzamot mutatnak a mai világpolitikai helyzettel.
– Mitől függ, hogy ki milyen feltételeket tud magának kitárgyalni Donald Trumpnál?
– Az egyes országok tárgyalási pozíciója elsősorban kapacitásaiktól és diplomáciai képességeiktől függ. A korábbi szabályok egyre kevesebb jelentőséggel bírnak, és az államok fokozatosan magukra maradnak az érdekérvényesítésben.
– Mindegy, hogy valaki eddig elvbarát volt? A politikai ellenfél is jól járhat?
– Igen, a Trump-féle külpolitika elsősorban az amerikai érdekek érvényesítésére épül, nem az ideológiai lojalitásra. Ezért korábbi szövetségesek hátrányba kerülhetnek, míg más országok, amelyek ügyesen alkalmazkodnak, akár jól is járhatnak. Ebben a tekintetben a hagyományos lobbikapcsolatok mellett az elsődleges előnyt a kedvező geopolitikai helyzet jelentheti, amely hozzájárul a nagyhatalmak határainak költséghatékony védelméhez, valamint más régiók befolyásolásának elősegítéséhez.
– Vissza tud a vámok által erősödni az Egyesült Államok? Ha nem, mi jöhet?
– A Trump-kormányzaton belül úgy tűnik, hogy a vámok és a protekcionista gazdaságpolitika kulcsfontosságú eszköznek számítanak az amerikai hatalom visszaállítására. Ugyanakkor a vámok növelik az inflációt – amelyet tovább fokozhatnak más intézkedések, például az illegális migráció visszaszorítása.
A drasztikus vámintézkedések gazdasági turbulenciát okozhatnak, ami alááshatja az Egyesült Államok helyreállításának nagy tervét. Éppen ezért nem véletlen, hogy a Kínával szemben beharangozott 60 százalékos vámok bevezetése késik.
Hosszabb távon az Egyesült Államok megerősödése nem kizárt, mivel az ország kedvező természeti erőforrásokkal, versenytársaihoz képest jobb demográfiai mutatókkal, stratégiai fekvéssel és technológiai kapacitásokkal rendelkezik.
Ugyanakkor egyre nehezebb fenntartani az USA pénzügyi dominanciáját, amely eddig lehetővé tette a jelenlegi kapacitások működtetését.

– Milyen szerep jut Magyarországnak? Tárgyalhatunk, jól járhatunk? Vajon megúszhatjuk az amerikai vámok negatív hatásait Magyarországon? Mennyire rendelkezünk külpolitikai mozgástérrel ebben az átalakuló világrendben?
– Magyarország kis, nyitott gazdaságként nem tudja függetleníteni magát a világkereskedelem átalakulásától. Korlátozott mozgástérrel rendelkezik. Az ország EU-tagsága miatt függ az Unió politikai és gazdasági döntéseitől, valamint az amerikai-európai kapcsolatok alakulásától. Ráadásul a magyar gazdaság erősen beágyazott a német értékláncokba, ami különösen kiszolgáltatottá teszi az új amerikai külpolitikai irányvonalnak.
Ugyanakkor a magyar kormány jó kapcsolata Donald Trumppal és tanácsadói körével arra utal, hogy Magyarország más európai államokhoz képest kedvezőbb tárgyalási pozícióba kerülhet a várható alkudozások során.
Alapvetően két stratégia lehet sikeres: fontossá válni egy nagyhatalom számára, illetve kapocsként működni a nagyhatalmak között. A második lehetőség jóval kockázatosabb, mert mély nemzetközi ismereteket és ügyes diplomáciát igényel.
Az Orbán-kormányzat mindkét stratégiát egyszerre próbálja alkalmazni. A Trump-kormányzat esetén Magyarország a legelkötelezettebb európai támogatója, jelentős pártközi kapcsolatokkal.
Ugyanakkor Magyarország az EU-n belül Peking egyik legfontosabb politikai partnere és a kínai tőke elsődleges célállomása az elmúlt években.
Oroszország esetében pedig a legkevésbé ellenséges EU-tagállamként tekintenek ránk.
A kapcsolódás, a gazdasági semlegességre épülő konnektivitás pedig a magyar külpolitika hívószavai.
Talán még korai eldönteni, hogy ez a történelmi perspektívából sem mindennapi mutatvány sikeres lesz-e, de az biztos, hogy komoly kockázatot vállal vele az Orbán-kormányzat.
Ebben a helyzetben igazából nem kérdés, hogy tárgyalhatunk-e: meg kell próbálni a nemzeti érdek szerinti legjobb feltételeket elérni.
Az amerikai külpolitika egyértelműen az egyes tagállamokkal való megállapodásokat részesíti előnyben, így az EU mögé bújni nem lesz elég.
Von der Leyen: az Unió kész a kemény tárgyalásokra Trumppal
Az Európai Bizottság elnöke, az EU-nagykövetek konferenciáján reagált az amerikai elnök által belengetett vámokra.Macronomx Meetup – A gazdasági semlegesség modellje – Magyarország megcsinálja?
Macronomx Meetup 2025 március 6-án a Müpában – Nemzetközi konferencia a gazdasági semlegesség modelljéről. Vajon le tudja-e váltani a Nyugat vagy Kelet hamis kérdésfelvetését az új magyar gazdaságpolitika? Egyáltalán mennyire új a politikai döntéshozó törekvése, hogy Magyarország szuverenitását gazdasági értelemben is biztosítsák? Innováció, pragmatikus gazdaságirányítás, politikai semlegesség gazdasági kérdésekben, diverzifikált nemzetközi kapcsolatok – a gazdasági semlegesség egy olyan koncepció, amely arra törekszik, hogy az ország ne váljon túlzottan függővé egyetlen gazdasági hatalomtól, régiótól vagy befektetői körtől sem, hanem kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedjen a globális szereplőkkel. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Sokkoló számok: így tépte szét a háború és az infláció Európát

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik
