Az Európai Unió Kanadához és Mexikóhoz hasonlóan nem tud majd megegyezni az amerikai büntetővámokról – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közgazdászprofesszora. Lentner Csaba úgy véli, az unió és az USA közötti vámháború hatásaitól nem kell félni Magyarországon,
azt ugyanis kompenzálják majd az Egyesült Államokból hazánkba érkező beruházások,
illetve más megállapodásokban is reménykedhet a gazdasági semlegesség elvét valló magyar kormányzat.
A közgazdász szerint az elmúlt napok tapasztalatai alapján Kanada és Mexikó tárgyalóképes fél lehet az USA-val, az Európai Unió azonban „nem erős világhatalmi tényező”. Lentner közölte: Trump sokszor „erőből tárgyal”, és ha egyeztetni kezd például Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, akkor vélhetően az amerikai elnök dominanciája érvényesül, mint ahogyan az európai gazdaság sincs paritásban az amerikaival.
„Az Európai Unió egy süllyedőben lévő világgazdasági térség, és nincs semmilyen ütőkártya a kezében”
– fogalmazott az egyetemi tanár.
Ha kialakul egy USA és Európai Unió közötti vámháború, annak a közgazdász szerint Magyarország nem nagy mértékben lenne a kárvallottja. A magyar összexportnak ugyanis mindössze a 3,7 százalékát teszi ki az amerikai kivitel, ami jóval elenyészőbb mennyiség ahhoz képest, mint amennyi cikket beszállít Magyarország a német iparnak.
Lentner Csaba szerint a kialakult helyzet érinti ugyan a magyar gazdaságot, de mivel a magyar kormány a gazdasági semlegesség elvét vallja,
nem a többi 26 uniós tagállammal együtt fog tárgyalni az amerikai vezetőkkel, hanem várhatóan külön megállapodásokat köthet az USA-val.
Ezeknek az egyeztetéseknek az előkészületei valószínűleg már zajlanak.
Úgy véli, ha néhány amerikai gyár csúcstechnológiai szinten is megjelenik hazánkban, akkor az esetlegesen megemelkedő védővámokat bőven ki lehetne gazdálkodni a közvetlen működőtőke-befektetésekkel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt