Az újépítésű ingatlanok iránt az év első felében visszafogott érdeklődéssel találkoztak az ingatlanközvetítők. Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint elsősorban a magas áraknak volt köszönhető a jelenség. A kerületben kevés olyan újépítésű, kétszobás lakással lehetett találkozni, melynek ára ne haladta volna meg az 50 millió forintot.
Budapest északi agglomerációjában az elmúlt két évben itt jelentős mértékben estek vissza az ingatlanfejlesztések.
Eközben a hirdetések között alig lehetett találni olyan eladó újépítésű ingatlant, melynek ára négyzetméterenként 1 millió forint körül járt volna – tette hozzá Balla Frigyes.
Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője is azt érzékelte az év első felében, hogy a beruházók az újépítésű családi házak esetében kitartották az árakat, így a kereslet meglehetősen szerény volt, ráadásul a társasházak esetében még tovább is emelkedtek, így a négyzetméterárak a külső kerületekben is 1-1,25 millió forintnál jártak.
Kedvezményes ajánlatokkal a vevők legfeljebb a korábbi építkezéseknél találkozhattak, ahol a kínálatban megmaradt még egy-két lakás
– jegyezte meg a szakértő.
A leginkább keresett ingatlanok listájára a belső kerületekben sem kerültek fel az újépítésű lakások, ezekre ugyanis minimális az igény.
Garaba Gergely, a Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint a vevők a drága újépítésűek helyett inkább az újszerű lakásokat preferálták, vagyis inkább vettek 10-20 éves társasházi lakást, mert annak kedvezőbb volt a négyzetméterára, mint egy újépítésűnek.
A XIII. kerületben az újépítésű ingatlanokért 1,2-1,7 milliós négyzetméterárat kellett fizetni.
Pagács-Tóth Viktória, a Balla Ingatlan V. és XIII. kerületi irodájának vezetője hozzátette, hogy habár a befektetők elsősorban a felújítandó lakásokat preferálták, azért természetesen az újépítésű ingatlanok piacán a lakásokat még inkább a tervezőasztalról vásárolták meg.
A dél-pesti agglomerációban az újépítésű házak ára 80 millió forintnál kezdődött.
Persze akadtak ennél jóval drágább ajánlatok is, akár 120 millióért is, ugyanakkor ezek iránt nem is mutatkozott érdeklődés – jelezte Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője.
A Velencei-tónál is szerény volt az újépítésű ingatlanok piaca.
dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője elmondta, ugyanakkor akadtak futó projektek a környéken, azonban az 1,2 millió forintos négyzetméterárakat sok vevő itt magasnak érezte. Mint fogalmazott,
A Balaton ingatlanpiacán a beruházók tavaly óta nem változtattak az újépítésű ingatlanok árain, annak érdekében, hogy vevőket találjanak.
Ennek ellenére az újépítésű ingatlanok piacán kevés tranzakció realizálódott – derült ki Krausz Gábornak, a Balla Ingatlan siófoki irodája ingatlanközvetítőjének szavaiból. Szerinte a vevők az alacsonyabb kamatok reményében kivártak, illetve abban reménykedtek, hogy majd árat csökkent az eladó, miközben az eladók szintén kivártak, és nem mérséklték az árakat.
A beruházások üteme lelassult, csak annyit tesznek bele amennyit muszáj, szépen lassan építkeznek, hátha közben történik valami pozitív a piacon és megindul a kereslet
– fogalmazott Krausz Gábor.
Ahhoz, hogy nagyobb lendületet vegyen az ingatlanpiac, kellene az újépítésű lakások iránti kereslet élénkülése is, ennek jeleit viszont nem látni – tette hozzá Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!