Az Európai Unió Bírósága (EUB) súlyos pénzbüntetést szabott ki Magyarországra a migrációs és a menekültügyi szabályok megsértése miatt. A magyar kormány álláspontja szerint az ítélet politikailag motivált, és azt igazságtalannak tartja, ezért inkább jogi lépéseket tesz, nem változtat a hazai törvényeken, így az eljárás pénzügyi szempontból jelentős terhet ró az országra:

Magyarországnak egy 200 millió eurós átalánybírságot kellett volna befizetnie, emellett pedig napi 1 millió eurós büntetést kapott, amíg nem tesz eleget a bírósági döntésében foglaltaknak és módosít a hazai jogszabályokon.

Mivel a kormány nem fizette be az összeget, a bírság halmozódik, és 90 naponként az Európai Bizottság (EB) elkezdi végrehajtással kiegyenlíteni az összeget.

A brüsszeli végrehajtó testület a Portfolio közérdekű adatigénylésére közölte, hogy

  • eddig a 200 millió eurós átalányösszeg mellett három hónapnyi napi bírságot is levont, összesen 293 millió euró (120 milliárd forint) értékben, valamint hogy
  • a 2021–2027-es kohéziós források utalásainál hajtották végre a levonásokat.

Az EB jelezte azt is, hogy késedelmi kamatokat is felszámolták, amelyek az EU-s jogszabályok szerint az EKB alapkamatán felüli 8 százalékos terhet jelentenek. Mivel októberben 3,5 százalékos szintnél kezdték meg a végrehajtásokat, ez összesen 11,5 százalékos büntető kamatot jelentett a levonáskor a számítások szerint.

Így összesen mintegy 325 millió euró (131,5 milliárd forint) levonására volt jogosult a Bizottság.

Mostanra pedig a napi bírságokból a már behajtott tételekkel együtt már több mint 250 millió euró gyűlt fel összesen. A lap szerint ez azt jelenti, hogy a kohéziós források egy részét már nem Magyarország fejlesztéseire, hanem az uniós jogszabályok megsértéséért kiszabott büntetés fedezésére fordították.

Orbán Viktor miniszterelnök már többször is azt mondta, hogy a magyar kormány nem hajlandó a migrációs vitában semmilyen engedményt tenni az Európai Bizottságnak. Ha ezt az elköteleződését fenntartja a kabinet, akkor idén 365 millió euró, valamint az EKB aktuális alapkamat és a 8 százalékos büntető tételt is levonhatja Brüsszel. A mostani FRA-árazásokkal számolva az átlagosan 10,65 százalék körüli büntetést jelent, így

több mint 403 millió eurónyi forrást veszíthet a magyar büdzsé december végéig; attól függően, hogy milyen transzferekből tudja levonnia a Bizottság a végrehajtást, elképzelhető, hogy az agrárpénzeket érinti majd a büntetés.

Magyarország uniós támogatásainál egyébként is szűkös a mozgástér: a kormány már alig tud új uniós támogatásokat kiírni, hogy azok mögött biztos fedezetet tudhat. A pályázat.gov.hu kormányzati oldal adatai szerint a 2021–2027-es uniós költségvetési ciklus keretében már csak minimális forrás érhető el, mivel a befagyasztott és levont összegek jelentősen csökkentették az elérhető keretet, míg a felszabadított 12,2 milliárd eurónyi elérhető rész nagy részét már lefedték pályázatokkal.

A migrációs bírság levonása viszont rövidtávon is pénzforgalmi hatásokkal jár:

a végrehajtás alá kerülő összegek már befogadott számlák ellenértékét jelentenék, tehát ezeket a kormány már kifizette, vagy vállalta, hogy kifizeti a különböző operatív programos pályázatok győzteseinek.

Tehát minden egyes levonás, ha nem is drasztikus mértékben, de csökkenti a kormányzati „készpénzállományt” - húzza alá a szakportál.