Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra figyelmeztetett a müncheni biztonsági konferencián, hogy ha nem sikerül „igazságos és tartós békét” biztosítani Ukrajna számára, akkor egy bukott Ukrajna gyengítené Európát, de az Egyesült Államokat is – írta meg a CNBC. Von der Leyen kijelentette, hogy a tekintélyelvű államok szorosan figyelik az Egyesült Államok vezette tárgyalások előrehaladását a közel három éve tartó konfliktus lezárásáról, és azt, hogy milyen engedményeket lehet tenni Oroszországnak a szomszédja elleni invázió ellenére.
Nagyon figyelnek ránk, milyen lépéseket választunk, és ezért olyan fontos, hogy ezt jól tegyük
– fogalmazott.
Donald Trump amerikai elnök szerdán kilátásba helyezte a béketárgyalásokat, miután külön telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz, majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Röviddel ezután a Truth Social közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Trump elnök megismételte választás előtti ígéretét, hogy véget vet az ukrajnai vérontásnak, és kijelentette, hogy elkötelezett amellett, hogy mindkét fél számára „pozitív” eredményt érjen el.
Von der Leyen a Sky News-nak azt mondta, hogy az EU „abszolút” egyike lesz a megbeszéléseken részt vevő többi félnek.
JD Vance, az Egyesült Államok alelnöke pénteken kijelentette, hogy úgy véli, hogy az érintett felek „észszerű egyezségre juthatnak Oroszország és Ukrajna között”.
Trumpnál Szaúd-Arábia a befutó
Szaúd-Arábia üdvözölte, hogy várhatóan az országban rendezhetik meg az amerikai-orosz csúcstalálkozót. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Életveszélyes, amit a balatoni horgászok csinálnak – félezer karó jött ki a vízből

Hatalmas dobással állt elő a Mol: akkumulátoros energiatárolót építenek

Borús napot zárt a BÉT, zuhanni kezdett az OTP
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU
